2010. november 29., 13:072010. november 29., 13:07
Ez három. Miután végzett, valamilyen szürke porral még le is szórta. Ettől aztán olyan lett az a városrész, mintha az Etna füstölögne a főtéren. Parkoló autó, fa, fű és egyáltalán minden, ami a tapintatos útmunkás szekere elé került, egybeolvadt az aszfalttal. Ez négy – a lakosoknak itt telt be a lap. Egyébként ők rég elveszítették a fonalat, nem tudják, milyen jelet tegyenek a számításban szereplő összegek közé. A legjobban talán a kérdőjel mutatna ott! Pár napra rá komoly lyukak jelentek meg a szóban forgó útszakaszon.
Ez lenne az öt, de ki számolja már! Tovább is van, mondom még. Az önkormányzat nem fizet, sőt újracsináltatja a munkát. Út nincs, pénz nincs, az anyag kárba veszett. A szorzás végére vajon ki milyen eredményt írna? Abból az energiából és befektetésből, amelyből egy utat többször újítanak fel hanyagul, hányat lehetne rendbe tenni egyszer rendesen? Nem elszigetelt a jelenség, hiszen már volt hasonló a városban, a szomszédban, az országban is többször. Kétszer olyan lassan és olyan rosszul dolgozni nagyobb divat, mint egyszer pontosan, szépen.
Még a tél sem jött el, és már rosszak az új utak. El sem merem képzelni, milyenek lesznek, amikor végigmegy rajtuk a rőt szakállú mínusz húsz és a jó öreg olvadás. Nagy úr a fagy! Az ember azért dolgozik egész nyáron, hogy a telet átvészelje valahogy. Van, akinek ez nem sikerül. Ilyenek az új aszfaltrétegek, a köztéri padokon alvók és frissen végzett egyetemisták hosszú távú elképzelései. Nem embernek kedvező világ ez a mai, sokkal inkább a számok és a statisztikák érzik jól magukat benne. Tervekkel telik a padlás, a pince pedig egyre üresebb.
De jó volna számnak lenni! Nemcsak azért, mert a hatos mindig hatos marad, illetve csak akkor lesz kilences, ha fejre áll, hanem mert akkor tudnánk, hol a helyünk. Kétszer olyan rosszul élünk, mint négy éve – mondja a pesszimista, de kétszer olyan jól, mint két év múlva fogunk – válaszol az optimista. A bizonytalanság és a reményvesztettség a legjobb barátunk. Vajon mikor lesz tele azoknak a zsebe, akik a mi zsírunkon híznak, és engednek minket is a moslékosvályú közelébe? Legalább a szaga hadd csapja meg az orrunkat!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.