2009. december 28., 09:452009. december 28., 09:45
Sajnos a világbéke idén sem köszöntött rá az emberiségre, Irakban, Afganisztánban napról napra hevesebben csapnak össze a vallási és nemzetiségi indulatok, a Közel-Keletre ugyancsak nem érkezett még meg a békegalamb olajággal a csőrében. Viszont már az év első napjaiban bevonultunk a történelembe: az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke, Barack Obama január 20-i beiktatása bizony nemcsak a tengeren túli polgárjogi mozgalmak győzelmét hozták el, de a világ többi táján kisebbségben élők számára is megvillantották a reményt, miszerint eljön az idő, amikor sehol sem számít majd a bőrszín, a vallási, etnikai hovatartozás. Persze a mindennapok ettől még nem feltétlenül változtak jó irányba, az új világ azonban ismét példát mutatott, az öreg Európa pedig mindezt megelőlegezett bizalomként honorálta egy béke-Nobel-díjjal. Ha már Nobel: a bánsági német Herta Müller irodalmi kitüntetése már egyaránt szólt a kisebbségi sorsot átélt író életművének és a kommunizmus megdöntése huszadik évfordulójának, mintegy megerősítve azt a tényt, hogy Európa keleti felén minden összefügg mindennel. Idén mintha már kevesebben siratták volna el és vissza a `89 karácsonyán kivégzett román diktátort, annál többen temetik azonban a honi demokráciát a most decemberi államfőválasztás nyomán - sebaj, minden elmúlik egyszer. Ugyanebben az évben hatalmasodott el a gazdasági világválság is (jó, nálunk csak egy évvel ezelőtt merték bevallani), ami - ha hinni lehet a szakértőknek - talán már csak jövőre fog fájni, a romániai adófizetőkre, nyugdíjasokra és kiskorúakra azonban valószínűleg még sokáig hat, ha be nem fejeződik végre a másik, a még hosszabb ideje tartó politikai krízis. Persze ne legyenek illúzióink, jön majd a következő, de azt is túléljük valahogy. Dum spiro, spero - amíg élünk, remélünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok