Balogh Levente

Balogh Levente

Kényszerpályás iráni bosszú

2024. augusztus 09., 12:582024. augusztus 09., 12:58

Ha eddig valaki azt hitte, hogy a csitulni nem akaró gázai izraeli-palesztin háború miatt amúgy is forró konfliktusba süllyedt Közel-Keleten ennél jobban már aligha fokozódhat a feszültség, Iszmail Haníje Hamász-vezér múlt heti teheráni meggyilkolása azt bizonyítja: mindig lehet rosszabb.

Annak nyomán ugyanis a háborús veszély immár az egész térséget fenyegeti – és a Nyugatot is érinti.

Azzal, hogy a terrorista vezért éppen az iráni fővárosban iktatta ki, Izrael igencsak határozott üzenetet küldött Teheránnak, azaz a „mindenható” Hamenei ajatollahnak és az újonnan megválasztott, a várakozások szerint kevésbé keményvonalas elnöknek.

Az közismert tény, hogy a Hamász, és a többi, Izraelt és a térség békéjét fenyegető szélsőséges, iszlamista terrorszervezet – többek között a libanoni Hezbollah és a jemeni húszik – mögött Irán áll.

Ez nem csupán „erkölcsi” támogatásban merül ki:

az Iszlám Állam síita változatát megvalósító iráni teokratikus rendszer pénzzel, kiképzőtisztekkel, fegyverekkel és ideológiai útravalóval – értsd: Izrael, a zsidók és a keresztény nyugatiak elpusztításának fölöttébb üdvös volta – egyaránt ellátja őket.

Az Izrael elleni október 7-i, tömegmészárlásba torkollt Hamász-terrortámadás és a húszik rakétatámadásai mögött ugyanúgy Irán áll patrónusként, mint a Hezbollah által kilőtt rakéták mögött – nem csoda hát, hogy Izarel igyekezett két legyet is ütni egy csapásra.

Haníje az októberi terrortámadás óta amúgy is a célkeresztben volt, viszont azzal, hogy éppen az iráni fővárosban küldték át a másvilágra – ahol viselt dolgai miatt remélhetőleg nem a Paradicsomban élvezi a hurik társaságát, hanem egy szinttel lejjebb a Sajtán személyesen felügyeli a válogatott kínzásait –

azt is megmutatták: bármikor oda tudnak csapni legádázabb ellenségüknek, ráadásul annak legérzékenyebb pontján.

A beszámolók szerint az akciót a Moszad koordinálta, amely – hogy még jobban fájjon – az elit iráni Forradalmi Gárda két emberét fizette le, hogy telepítsenek pokolgépet az új iráni elnök beiktatására érkezett Haníje szobájába.

A többi – Haníjével együtt – történelem.

Irán most olyan kényszerpályán mozog, amelyre egyébként saját magát navigálta.

Azzal, hogy folyamatosan „a kis Sátán” Izrael ellen uszított, sőt finanszírozta az ellene folytatott terrorista tevékenységet, kiporovokálta az izraeli válaszcsapást, akárcsak idén tavasszal, amikor az izraeli hadsereg az október 7-i események megtorlásaként Damaszkuszban végzett a Forradalmi Gárda több vezetőjével.

Akkor – bár igazán nem fűlt hozzá a foga – a damaszkuszi csapásra úgy válaszolt, hogy háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre, amelynek 99,99 százalékát az izraeli légvédelem az amerikai és a brit haditengerészet helyszínen tartózkodó egységeivel, illetve – hogy ez is jobban fájjon – a jordániai légvédelemmel közösen ártalmatlanította.

A terrorista Haníje teheráni kivégzéséért a Hamász-vezéren kívül Teherán is ugyanúgy felelős

– csakhogy a mostani helyzet mégiscsak más, hiszen „a kis Sátán” immár az iráni fővárosban csapott le, amire a harcias retorika miatt most valamilyen hasonló nagyságrendű válaszcsapást vár el a fanatizált tömeg.

A teheráni vezetés most a retorziók retorikai szakaszánál tart, és a katonai válasz megalapozásaként terrorizmussal vádolja Izraelt, ami nem kissé vastag arcbőrt jelez.

Elvégre egy olyan állam részéről amiatt panaszkodni szemforgatva, hogy Izrael „állami terrorizmust” folytat, amelynek egyik legfőbb „exportcikke” a különböző terrorista csoportok finanszírozása a térségben, igencsak nevetséges.

A szájkaratén túlmenően azonban ott van az a dilemma, hogy hogyan vágjon vissza Irán Izraelnek úgy, hogy azt el tudja adni jogos és arányos válaszcsapásként, de mégse borítsa lángba az egész térséget, egy hosszas háború megvívásához ugyanis nem biztos, hogy elegendő erőforrással rendelkezik.

Ráadásul a rendszer társadalmi támogatottsága sem túl acélos – bár persze a fanatikus keménymagra mindig számíthatnak –, így már csak ezért is meg kell próbálni patikamérlegen kimérniük, hogy mi lehet az adekvát reakció.

Arról nem is beszélve, hogy a térségben immár jóval nagyobb és komolyabb felszereltségű amerikai haderő állomásozik, így abban Teherán biztos lehet, hogy

ha rakétákkal és drónokkal támad Izraelre, azok nagy részét az amerikaiak és a velük szövetséges, térségben tartózkodó haditengerészeti egységek még azelőtt leszedik, hogy az izraeli Dávid Parittyájának vagy a Vaskupolának kellene velük foglalkoznia.

Ugyanakkor egy összehangolt támadás – amelyben a Hamász, a Hezbollah, a húszik, illetve Irán szíriai és iraki proxyjai is rész vennének, és esetleg még magányos, pokolgépes, lőfegyveres vagy akár csak késes terroristák Izraelen belül – súlyos károkat okozhat és számos halálos áldozatot követelhet.

Amire még keményebb izraeli reakció lehet a válasz.

Egyébként ha már Izrael: a konfliktus elnyújtásában az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu is kiemelt felelősséget visel.

Azt megjegyezve, hogy Haníjéért annyira nem kár, hiszen emberek ezreinek vére tapad a kezéhez, azért mégiscsak ő volt az a terrorista vezető, akivel a lehetséges tűzszünetről és az izraeli túszok szabadon bocsátásáról meg lehetett volna állapodni.

Csakhogy

Netanjahu is olyan helyzetbe manőverezte magát, amelyből nehéz könnyen kievickélni.

Az október 7-i terrortámadás előtt súlyos belpolitikai válsággal kellett szembe néznie, a balliberális ellenzék tömegeket vitt az utcára, hogy tiltakozzanak a Legfelsőbb Bíróság működését szabályozó módosítás ellen, amely lehetővé tette, hogy a politikailag és ideológiailag nem éppen a legelfogulatlanabb testület a megfoghatatlan „észszerűségre” hivatkozva meszeljen el neki nem tetsző törvényeket.

A terrortámadás azonban lehetőséget teremtett arra, hogy a Hamász elleni megtorlás irányítása révén a nemzet megmentőjeként tüntesse fel magát, azonban a mércét túl magasra tette.

Bizonyára sokak vágyálmait fogalmazta meg, amikor arról beszélt: a cél a Hamász teljes beszántása, tagjainak kiiktatása és fegyverarzenáljának felszámolása, azonban egy olyan mozgalomról van szó, amely évtizedek óta a legfőbb szervező erő Gázában, szociális és oktatási feladatokat is ellát, és amely már óvodás kortól neveli az utánpótlását.

Ezért aztán

végeláthatatlan iszapbirkózás zajlik, amelynek – lévén, hogy a Hamász oktatási és szociális intézményekbe, kórházakba, sűrűn lakott negyedik házai közé telepíti rakétakilövő állásait, egyéb fegyvereit és fegyvereseit – ezernyi civil is áldozatául esett és esik.

Ezért Netanjahura egyre nagyobb külső és belső nyomás nehezedett, hogy állítsa le a gázai offenzívát. Így most jól jöhetett neki Haníje kiiktatása, hiszen ezzel elodázódik – ha nem teljesen ellehetetlenül – egy olyan kompromisszumos fegyverszünet és túszalku megkötése, amelyből ő csak arcvesztéssel kerülhet ki.

A cél, a Hamász teljes kiirtása ugyanis nem valósult, és nem is valósulhat meg – legfeljebb a szervezet olyan mértékű meggyengítése, hogy ellenőrzés alá lehessen vonni, és hosszú ideig ne jelenthessen veszélyt, és ne lehessen kormányzó erő Gázában – és persze sehol máshol.

Mert ismételjük át még egyszer:

a Hamász célja nem csupán a zsidó állam felszámolása és a zsidók elűzése – bár inkább kiirtása –, hanem a keresztény nyugati civilizáció elpusztítása is.

Talán ez az egyik ok, amiért az „elnyomott” palesztinokért tüntető nyugati woke neomarxisták ennyire szeretik őket, hiszen ez a céljuk – mármint a kereszténységen alapuló nyugati tradíció felszámolása – közös.

Csak ezek a szerencsétlenek azt nem képesek felfogni, hogy az elpusztítani kívánt nyugati eszmekörnek a woke neomarxizmus, illetve a woke neomarxisták is részét képezik.

És abból, hogy a kiiktatott vezér helyére azt a Jahja Szinvárt választották meg a Hamász élére, aki az október 7-i szörnyűségeket kitervelte,

egyértelmű: a terrorszervezet nem változtat céljain és politikáján.

Ugyanakkor a Nyugatnak – a Netanjahu-kormánnynal szembeni, esetleg megalapozott kritikák mellett is – elemi érdeke, hogy ne eszkalálódjon a konfliktus, és Izrael ne szenvedjen végzetes csapást, ezért fontos, hogy a lehető legtöbb eszközzel igyekezzen elrettenteni Iránt és szövetségeseit egy meggondolatlan válaszlépéstől.

Izrael összeomlása ugyanis beláthatatlan következményekkel járna: először is több milliónyi izraeli menekült érkezne Európába és Amerikába.

Emellett Oroszország a szíriai támaszpontja mellett még jobban megvetné a lábát a térségben – az már látható, hogy Iránnal is szorosabbra fűzte a latorállami szövetséget, a Sahid drónokért cserében légvédelmi eszközöket szállít neki.

Ráadásul a migráció is szabaddá válna – abban biztosak lehetünk, hogy a Nyugat meggyengítésében érdekelt erők nem gördítenek akadályokat az útjába, ha helyzetbe kerülnének.

Így jelen pillanatban

az a legfontosabb, hogy sikerüljön féken tartani a megszégyenítés miatt bosszúért lihegő, bár a szégyent saját erőből a fejére hozó teheráni vezetést.

Egy durva és aránytalan Izrael elleni csapás ugyanis olyan kataklizmát válthat ki a térségben, amelynek globálisan is katasztrofális kihatásai lehetnek.

Hiszen ne feledjük el: Izrael atomfegyverrel is rendelkezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha a hála nem politikai kategória, a bosszú se legyen az

Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.

Balogh Levente

Balogh Levente

A katasztrófa és a „kisebbik rossz”

Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Éjszaka a strandon – egy szavazat a félelem és a megaláztatás ellen

Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.

Balogh Levente

Balogh Levente

Vagy sikerül mozgósítani, vagy Simion lesz a befutó

Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.

Páva Adorján

Páva Adorján

Erdély a „teremtő káoszban”

Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.