2010. január 19., 10:212010. január 19., 10:21
James Cameron háromdimenziós sci-fije, az Avatar lekörözte a második világháborús bosszútörténetbe oltott westernt a tegnap hajnali Aranyglóbusz-díj-átadón, de nem járt jobban George Clooney sem, aki Pitthez hasonlóan alulmaradt az azúrszínű földönkívűli macskafélékkel szemben.
Magyarán: a zömmel számítógépanimációs technikával készült alkotás legyőzte a hagyományos, élőszereplős filmeket. Persze ez amúgy kevésbé lenne fájdalmas, ha legalább a történet feledtetné ezt a tényt, de hát a sztori nagyjából annyira eredeti, mint egy Szöktetés a szerájból című bolti falvédő, mélységéről és cizelláltságáról pedig legyen elég annyi, hogy az Avatarhoz képest még a faék is olyan bonyolult, mint egy háromdimenziós fraktál.
Miközben például Tarantino történetében mesteri módon játszik a műfajok és zsánerek egymásba applikálásával, alkotói, művészi dimenziót adva a háborús mészárlásos sztorinak, Cameron az Avatarban egyszerűen felböfög egy, főleg baloldali-liberális körökben szimpatikus, lassan valláspótlékká előlépő közhelyet, miszerint csúnya dolog indiánokat (zulukat, japánokat, pirézeket, ufókat) gyilkolászni a fehér ember számára nélkülözhetetlen ásványkincsekért, meg hogy az ipari civilizáció rossz dolog, mert elhozza a világvégét.
A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségét alkotó újságírók pedig jól bekajálták ezt az annyira trendi és politikailag is igen korrekt „üzenetet”, és függetlenül attól, hogy ennél még az is autentikusabb lett volna, ha Cameron egy arizonai szellentőversenyről forgat filmet, az Avatart hozták ki győztesként. Persze, persze, tudjuk, a film, „a hetedik művészet” a látványról szól – de azért nem mindegy, hogy mit jelenítünk meg a vásznon.
Tény, hogy a látványvilág elsöprő és magával ragadó, de azért túlzás, hogy egy olyan sekélyes filmet hasonlítanak össze hagyományos mozikkal, amelynek 60 százaléka számítógéppel készült, úgyhogy ezzel az erővel akár az animációs kategóriában is indíthatták volna. De hát a külföldi újságírók döntöttek, a 3D és a trendi ökotéma mindent vitt, szemünk előtt pedig máris fölsejlik, amint a kék űrlények virtuális vörös szőnyegen masíroznak a nagyon is valóságos Oscar-szobrocskáért. És csak nézünk, mint a moziban.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.