2010. január 19., 10:212010. január 19., 10:21
James Cameron háromdimenziós sci-fije, az Avatar lekörözte a második világháborús bosszútörténetbe oltott westernt a tegnap hajnali Aranyglóbusz-díj-átadón, de nem járt jobban George Clooney sem, aki Pitthez hasonlóan alulmaradt az azúrszínű földönkívűli macskafélékkel szemben.
Magyarán: a zömmel számítógépanimációs technikával készült alkotás legyőzte a hagyományos, élőszereplős filmeket. Persze ez amúgy kevésbé lenne fájdalmas, ha legalább a történet feledtetné ezt a tényt, de hát a sztori nagyjából annyira eredeti, mint egy Szöktetés a szerájból című bolti falvédő, mélységéről és cizelláltságáról pedig legyen elég annyi, hogy az Avatarhoz képest még a faék is olyan bonyolult, mint egy háromdimenziós fraktál.
Miközben például Tarantino történetében mesteri módon játszik a műfajok és zsánerek egymásba applikálásával, alkotói, művészi dimenziót adva a háborús mészárlásos sztorinak, Cameron az Avatarban egyszerűen felböfög egy, főleg baloldali-liberális körökben szimpatikus, lassan valláspótlékká előlépő közhelyet, miszerint csúnya dolog indiánokat (zulukat, japánokat, pirézeket, ufókat) gyilkolászni a fehér ember számára nélkülözhetetlen ásványkincsekért, meg hogy az ipari civilizáció rossz dolog, mert elhozza a világvégét.
A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségét alkotó újságírók pedig jól bekajálták ezt az annyira trendi és politikailag is igen korrekt „üzenetet”, és függetlenül attól, hogy ennél még az is autentikusabb lett volna, ha Cameron egy arizonai szellentőversenyről forgat filmet, az Avatart hozták ki győztesként. Persze, persze, tudjuk, a film, „a hetedik művészet” a látványról szól – de azért nem mindegy, hogy mit jelenítünk meg a vásznon.
Tény, hogy a látványvilág elsöprő és magával ragadó, de azért túlzás, hogy egy olyan sekélyes filmet hasonlítanak össze hagyományos mozikkal, amelynek 60 százaléka számítógéppel készült, úgyhogy ezzel az erővel akár az animációs kategóriában is indíthatták volna. De hát a külföldi újságírók döntöttek, a 3D és a trendi ökotéma mindent vitt, szemünk előtt pedig máris fölsejlik, amint a kék űrlények virtuális vörös szőnyegen masíroznak a nagyon is valóságos Oscar-szobrocskáért. És csak nézünk, mint a moziban.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.