Kartonvár

Amikor szinte tíz évig tartó kínkeserves munka után emberünk szerény, de ízlésesen kipofozott háromszobás, kertes, külvárosi házikójára pillantott, és végre úgy érezte, hogy az utolsó bútordarab elhelyezése és a szőnyegek leterítése után éppen ideje lenne életművét kívülről-belülről megörökíteni, a két hete részletre vásárolt filmezőgépe felmondta a szolgálatot.

Szucher Ervin

2009. március 24., 10:492009. március 24., 10:49

Sebaj, gondolta magában, bárkivel és bármivel megeshet, elvégre a csúcstechnológia is emberfüggő, tévedni pedig emberi dolog. Miután házát és kertjét lefilmezte a szomszédja sógorától kölcsönkért kamerával, elővette a fiókban gondosan őrzött számlát, nyugtát és jótállási papírt, fogta a saját gépét, és elrohant az üzletbe. Itt már nyomták is volna a kezébe az új kamerát, amikor az amúgy sem kedvességéről híres üzletvezető előtoppant: „Mi meggyőződtünk, hogy nem a kliens hibájából nyiffant ki ez a gép, de hol van a doboza?” Merthogy az eredeti doboz nélkül egyetlen elektronikai cikket sem vehetnek vissza, derült ki a számára addig ismeretlen szabály. „A konkurenciánál is kérik az eredeti csomagolást, a sarki tévéárus sem veszi át anélkül a meghibásodott készüléket, a városvégi hűtőszekrény-forgalmazó sem áll szóba magával” – világosították fel emberünket. Ettől még nem csüggedt el annyira, hisz barátja két hét alatt megbütykölte a kameráját, csakhogy alig egy hónap múlva csődöt mondott felesége akciósan vásárolt konyhai robotja, majd kis időre rá véglegesen lefagyott fia számítógépe. Aztán tél közepette az angyal hozta vasaló is egyre gyakrabban verte ki a biztosítékot, a DVD-lejátszó pedig valósággal elnyelte a ház építését megörökítő ötvenperces filmet. Amikor a frissen felszentelt otthon sokadik új gépe adta be az unalmast, emberünk gyors fejszámítást végzett. „Ha az olcsóbbik téglából és a rokonság kalákamunkájával egy beépített négyzetméter 120 euróba kerül, akkor egy háromszor kétméteres helyiség 720 euró, az önkénteseknek vásárolt sörökkel együtt mondjuk nyolcszáz, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi bankkölcsön mellé még kérek egy kicsit a komámtól, és a két tévé, három rádió, egy hűtőszekrény, két DVD-lejátszó, két számítógép, a vasaló, mikrohullámú sütő, hűtőláda, hajszárító, mákdaráló, nyírógép, kávéfőző, mosógép, mixer stb. dobozának is lesz helye” – sóhajtott fel diadalittasan, majd feleségével előszedette a hulladékgyűjtőknek az udvar végébe hónapokkal azelőtt előkészített kartondobozokat, ő pedig nekilátott a negyedik szoba alapjának megásásához.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben