JEGYZET – Ha valamennyire is tárgyilagosan tekintünk vissza a mögöttünk hagyott huszonöt esztendőre, gyorsan észre fogjuk venni, minek is tudható be az az egy helyben topogás, amit mindannyian érzünk saját bőrünkön: a mondhatni folyamatos kampánylihegésnek.
2014. október 12., 19:102014. október 12., 19:10
Ígérgetések és halogatások közt telnek a napjaink, mindig éppen valamire várunk, aztán kipihenjük azt a valamit, egy nagy lélegzet, és kezdődik újra. Ez a mostani „szépreményű” kormány két és fél éve mit is csinált a nagy semmin kívül?!
Újabb és újabb határidőket gördített a jó nép elé, hitegetett, ámítgatott és minduntalan előkapott egy-egy újabb határidőt, ahogy azt a kutyafuttató versenyeken teszik a műnyulakkal. Most is nagyban dübörög a kampány, sorra állnak ki a közönség elé az önjelöltek, és már az első mondataikkal az ellenfeleket szapulják. Nem értem, hogy nem találnak olyan lelket kurkászó tanácsadóra, aki megmondaná, hogy emberi gyengeség azzal rokonszenvezni, akit mások szidnak. Merthogy biztosan van benne valami jó, ha a sok rossznak nem kell.
És azt is el lehetne mondani az önjelölteknek, hogy ha az ellenfényt önmaguk felé is irányítanák egy kicsit, sokkal, de sokkal jobban járnának. Ne mindig más legyen a hibás, ne próbálják meg olyan makulátlannak és feddhetetlennek kifényezni magukat, mert az emberek nem éppen annyira feledékenyek, figyelmetlenek vagy esetleg balgák, amilyennek hiszik őket. A tíz éve a központi kapcsolószekrényt vihogva majdnem egyedül kezelő virgonc kedvű elnök például úgy beszél a politikusokról, mintha őkelme a magasban ücsörögne, lábát lógatva egy felhő szélén, és csak ritkán fordítaná népe felé a távirányítót, merthogy neki nem dolga a politika.
S ha a főnök így, akkor az emberei sem adják alább. Egyébként is könnyebb másra dobálni a sarat, mint legalább egyetlen mondattal arról szólni, mit is toltak el a háztól az eltelt évek alatt. A legbosszantóbb pedig az a képmutató szendeség, amivel a még hátralévő heteket emlegetik, ami után aztán…?! Változás?!
Ugyan már! Talán épp csak annyi idő marad szusszanásra, amíg számba veszik a győztes táborba átsurranókat, meghallgatják az elrebegett vallomásokat, hogy tulajdonképpen szívükkel mindig is ebbe a táborba tartoztak, ezek után kiosztják a vágyott, kért vagy esetleg előre beígért székeket, és a gombnyomogatást frissen átvett új főnök máris beinti a felkészülési alapozást a 2016-os választási kampányra.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!