2011. február 03., 10:202011. február 03., 10:20
Az, hogy az egyik diktatúra megrendülése a másikat is megrendíti, hogy az egyik gyarmat felszabadulása a másikat is elindítja a felszabadulás felé? Az efféle kölcsönhatásokra ugyanis megannyi példát szolgáltat a történelem. Elég csak arra gondolni, miként söpört végig Afrikán a gyarmatok függetlenedési hulláma az 1960-as években vagy Kelet-Európán a kommunista diktatúrák bukásának 1989-es hulláma. És ideírhatjuk a sorba az észak-afrikai muzulmán államokban napjainkban terjedő forradalmi hangulatot is. Vajon mindig a titkosszolgálatok aknamunkáját kell keresni e ragályos megmozdulások mögött? Vajon mindig nagyhatalmi érdekek húzódnak meg a háttérben?
Ezek bizonyos esetekben persze nem zárhatók ki, de alighanem botorság lenne csak ezt látni a tömegmegmozdulások mögött. Észre kell venni azt is, hogy időről időre emberek százezreiben, millióiban érik meg az elhatározás, hogy változtatni kell valamit a világon. És ha azt látják, hogy a szomszédos országban sem ülnek tétlenül a hasonlóan gondolkodók, azt bátorításnak érzik, erőt tudnak meríteni mások sikeréből és kudarcából egyaránt.
A tény, hogy jelenleg a nyugati orientációjú muzulmán világban hullámzik az elégedetlenség, nagy kihívás elé állítja a nyugati hatalmakat. Ezek ugyanis a demokrácia, az emberi jogok szólamára építve próbálták eddig tágítani érdekszférájukat e keleti világban. A demokratikus elvek azonban Észak-Afrika államaiban meglehet, olyan berendezkedést honosítanak meg, amelyik szakít a nyugati orientációval. Amerika Irán esetében már megtapasztalhatta, milyen félelmetes ellenséggé válhat egy ország, amelyben a népakarat elsöpri a nyugati orientációjú vezetőt. Hogyha hasonló fordulat hulláma söpörne most végig az iszlám világon, az alapjaiban rengetné meg a nyugati világot. Minden bizonnyal az Európai Uniót is rákényszerítené arra, hogy egységesítse külpolitikáját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok