Persze tulajdoníthatjuk az államfő németes, megfontolt stílusának, hogy első megválasztása óta hat évnek kellett eltelnie, mire arra a következtetésre jutott, hogy az országban élő mintegy 1,2 millió magyar nemzetiségű állampolgár érdemel annyit a nemzeti ünnepén, hogy az állam feje köszöntse. Már ha nem lett volna mindennek megállapításához elegendő az a tény, hogy elődje, Traian Băsescu – bármilyen ellenségesen is viszonyult a teljesen megalapozott magyar önrendelkezési törekvésekhez – legalább annyi gesztust gyakorolt, hogy rendszeresen köszöntse a magyarokat március idusán. Azonban sokkal valószínűbb, hogy a szinte értelmezhetetlen bikkfanyelven íródott, molyrágta, elcsépelt panelekből álló közlemény kiadásában kimerülő gesztusa nem hosszas megfontolás, hanem a pillanatnyi konjunktúra terméke. Hiszen jelenleg majdnem az általa már korábban óhajtott, „saját” kormánya van hatalmon.

Amelyben azonban a kisebbségi kormányzás nem igazán sorjamentes minősége, illetve a koronavírus-járvány elleni küzdelem során elkövetett hibák miatt kedvenc alakulata, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – lévén, hogy a decemberi választásokon csupán a második helyet érte el – kénytelen két másik alakulattal osztozni a tárcákon. És mivel eme alakulatok egyike az RMDSZ, most, 2014 óta először hajlandó volt gesztust gyakorolni (minden bizonnyal tanácsadói hatására), hogy ezzel is jelezze a saját és a román állam kisebbségekkel szembeni mérhetetlen toleranciáját. Csak hát ennek a köszöntésnek és jókívánságoknak az őszintesége nem csupán amiatt kérdőjeleződik meg, hogy ennyi évet kellett rájuk várni.

Hanem Iohannis tavaly tavaszi ámokfutása miatt. Aki nem egy kő alatt, orrán feketére festett üvegű szemüveggel, fülén pedig maximális hangerővel kemény rockot harsogó fülhallgatóval töltötte az elmúlt évet, az nagyon is tisztában vele, milyen, a Romániában élő nemzetiségek közötti, amúgy is törékeny béke szempontjából veszélyes kirohanást engedett meg magának a magyarok ellen puszta kampánymegfontolásból. Konkrétan azzal vádolta meg a magyarokat, a PSD-t és a magyar kormányt, hogy összejátszanak Erdély Orbán Viktor magyar kormányfőnek történő kiárusításában. Az ok: az akkor még PSD-s irányítású képviselőház hallgatólagosan elfogadta a Székelyföld autonómiastatútumát, Iohannis pedig úgy látta, azzal tudja kedvenc liberálisai esélyét növelni a közelgő önkormányzati és parlamenti választásokon, ha magyarbérencnek állítja be a szociáldemokratákat, hiszen a román választópolgárok körében mindig jó pontot lehet elérni egy kis jófajta, büdös szájú magyarozással.

A kirohanást külön súlyosbítja, hogy egy amúgy kisebbségi, erdélyi szász származású politikus szájából hangzott el. Aki a jelek szerint még az ilyen, Vadim Tudor- és Funar-díjas (és ne hagyjuk ki a többek között az ő uszításának és hangulatkeltésének farvizén parlamenti képviselővé avanzsált Gheorghe Simiont se) kijelentésekkel próbálja bizonygatni, hogy mennyire jó román. Na meg anno azzal, hogy a PSD-s hazugságözönnek hitelt adva egy szándékosan félremagyarázott nyilatkozat miatt elvette Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapott román állami kitüntetést. Amivel éppen hogy az általa főellenségnek kikiáltott szocdemek ócska cinkosává vált. Nagy kérdés, hogy melyik az igazi Iohannis: a magyar nyelvet gúnyolódva magyarellenes hangulatkeltésre használó (Ionapot chivanoc, pesede!), vagy az, amelyik végre belátta, hogy a magyarok legalább annyit megérdemelnek, hogy a nemzeti ünnepükön szóljon hozzájuk.

Nagy a gyanúnk, hogy egyik sem. Vagy egyszerre mindkettő. A szász fizikatanárból román államfővé avanzsált politikus amolyan üres tábla, amelyre a pillanatnyi konjunktúra és politikai érdekek mentén azt és akkor lehet írni, amit és amikor szükséges. Ha kell, magyarellenes uszítást, ha meg az fontosabb, akkor a magyarok méltatását. Ami, valljuk be, meglehetősen távol áll egy, elvileg a politikai küzdelmek fölött álló, minden állampolgárt egyformán képviselő államfő képétől. Mindezek nyomán mi csak annyit tudunk mondani: részünkről auf wiedersehen, herr Präsident, köszönthet akárhányszor, akár még augusztus 20-án vagy október 23-án is, tavalyi gesztusát már semmivel sem tudja jóvátenni. Na jó, ha netalán bocsánatot kérne az uszítás és a Tőkés-ügy miatt, valamint támogatólag nyilatkozna a magyar autonómiatörekvésekről, azzal esetleg.