Interneten „csordogáló” ifjak

Jó dolog az internet. Előnyeiről aligha akad ember, aki legalább ne hallott volna. Egyik előnye többek közt, hogy népszerű beszélgetőprogramjai – mint például a messenger – révén állandó kapcsolatban lehet rokonaival, ismerőseivel a világ bármelyik részén. A kommunikáció gyors és egyszerű, a már írni tudó első osztályostól az aggastyánkorú nyugdíjasig bárki használhatja.

Jánossy Alíz

2009. április 01., 11:012009. április 01., 11:01

S hogy ne csak az előnyökről beszéljek, a sok közül egyetlen hátrányát megemlíteném. Ez pedig az, hogy a gyors írásra törekvő igyekezetben az emberek hajlamosak megfeledkezni a magyar nyelv szabályairól, többek közt ékezetek nélküli szövegekkel kommunikálnak egymás közt, „úgyis megérti a másik, mit akarok mondani” alapon. Nem minősítem az eljárást, annál is inkább, mert ha nagyon belemélyednék, úgyis az derülne ki, hogy azt a fránya számítógépet meg lehet „tanítani” magyarul írni is, olvasni is. Arra viszont felhívnám a figyelmet, hogy néha mennyire groteszk, humoros helyzeteket szül egy-egy közszemlére tett, ékezetek nélkül írt magyar nyelvű üzenet. Mert azok, akik használják például a messengert, tudják, hogy lehet állandó üzenetet hagyni, ami ismerőseink névlistáján a nevünk mellett jelenik meg mindenki szeme láttára. Az én névlistámon például a rokonok, barátok, kollégák mellett számos tinédzserkorú ismerős neve is szerepel, akik többnyire a lányom baráti köréből kerültek oda – és ott maradtak – még azokból az időkből, amikor a lányomnak csak az én azonosítómon keresztül volt szabad kommunikálnia barátaival. Nos, az egyik ilyen listán maradt ifjú hölgy neve mellett a minap igencsak vicces állandó üzenetet olvastam, idézem: „alszom... picim ha leszel csorogj ram addig mig kinyomlak”. Most, hadd ne részletezzük, hogy ugyanezt az üzenetet hányféle módon küldhette volna el a hajadon a barátjának anélkül, hogy bárki olvashatta volna, csak arra térnék ki, mik fordultak meg a fejemben, míg valahogy megértettem: azt várja, a barátja telefoncsengetéssel ébressze. Először is lelki szemeim előtt megelevenedett egy integrált áramkörökön és mikrocsippeken keresztül „csordogáló” ifjú – miért is ne, hiszen a Star Trek és Csillagkapu sorozatok után, akár ez is lehetséges – amint vágyakozva „csorog” ifjú barátnője alvó testére. De azt is láttam, hogy a szerelmes álomban ringó hajadon ahelyett, hogy örülne a cybervilág tekervényes áramkörein át hozzá igyekvő barátjának, nem öleli magához, hanem „kinyomja”, mint egy gennyes pattanást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben