2011. január 19., 10:452011. január 19., 10:45
Aztán visszacsöppenünk a jelenbe, s arról álmodozunk, bárcsak nyernénk a lottón, vagy kitörne valami világháború, ami véget vetne ennek a rutinnak, ami, úgy képzeljük, teljesen beleőröl minket a hétköznapokba.
Közben meghallgatunk egy-két viccet, jókat vitázunk barátainkkal, s akkora igazságokat derítünk ki, hogy úgy érezzük, ha a kezünkben lenne az irányítás, megváltanánk a világot. Aztán tehetetlenül ismét nosztalgiázni kezdünk, ami kicsit visszaidézi az akkor nem érzett, de mostanra világossá vált szabadságot. Régi papírjaink, képeink között turkálunk, és felmerül bennünk a kérdés: vajon hol lehet az a régi szobatársam, osztálytársam, barátom, akinek megígértem, hogy mindenképpen ő kereszteli majd a gyerekeimet? Elköltözött, megházasodott, más barátokat keresett, vagy talán csak diszkréten elhidegült köztünk a kapcsolat. Mások lettek fontosabbak, s ez így van rendjén. Következnek a sorban a régi szerelmeink, néhányukra mosolyogva emlékszünk vissza, másokra meg értetlenül gondolunk, egyáltalán miért álltunk szóba velük.
Az önmagunkkal való elszámolás listáján azonban mindig azok az utolsók, akik mindennapjainkban bukkannak fel. Akiknek hisztizünk, pedig nem is rájuk haragszunk, kikkel reggelente kávét iszunk, s olyan jelentéktelen dolgokról beszélünk, mint a zsírosodó haj, vagy egy fura kis történet, ami pillanatnyilag feldobott. Annyira beékelődnek a mindennapokba, hogy a velük való kapcsolatot felszínesnek tituláljuk, úgyis muszáj találkozni, mert kollégák, lakótársak vagy már olyan régóta barátkozunk. S ha ez a mindennapos körforgás egyszer megszakad, kilépünk a mókuskerékből, egyszerre kezdünk el kapaszkodni a megmaradt szálakba, egyre fontosabb a reggeli rutinkávé, a jelentéktelen beszélgetések, s a mécses akkor törik el, amikor mások törekvését is viszontlátjuk. Végül, mikor már semmi nem köt ahhoz az életünkhöz, ami egy hete még megvolt, eszünkbe jut egy ősrégi mondás, az vagy, amit megeszel: a kávé a kollégákkal, ebéd a lakótársakkal, vacsora a barátokkal. Gyakran. Jelentéktelenül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok