Páva Adorján
2018. április 25., 23:102018. április 25., 23:10
Számtalan elemzés, kommentár született már arról, mekkora segítséget nyújtanak a külföldön
dolgozók itthon maradó rokonaiknak, illetve a román gazdaságnak. A vendégmunkások „jótéteményét” dicsérők azonban rendszerint megfeledkeznek arról, hogy az emigrált munkaerő által hagyott űr mindent összevetve mekkora veszteséget okoz az országnak.
A Világbank jelentése szerint csaknem ötmilliárd dollárt küldtek haza tavaly a külföldön dolgozó román állampolgárok, ami több mint 40 százalékos növekedést jelent az előző évben kimutatott összeghez képest. Pedig az elmúlt időszakban több olyan markáns véleményt is lehetett hallani, miszerint visszaesés várható e téren, ugyanis a kenyerüket a határon túl keresők immár annyira „megerősödtek”, hogy helyben is megengedhetik maguknak a házépítést, cégalapítást, és emiatt kevesebb pénzt utalnak haza. A tavalyi tendencia azonban nem ezt igazolja: a korábbinál jóval többet, óriási összeget pumpáltak a román gazdaságba.
A bruttó hazai termék mintegy 2 százalékát kitevő „utalásoknak” természetesen szökdécselve tapsol a kormány, amely a minap szánalmas módon próbált kimagyarázni egy, a vendégmunkások pénzügyi forrásait firtató törvénytervezetet. Ugyanis a feketemunkát, illetve a pénzmosást visszaszorítani hivatott uniós irányelvek szerint 1000 euró fölötti összeg esetén igazolni kell valamilyen formában, hogy a postázott summa tisztességes jövedelemből származik, erről pedig – bizonyára véletlenül – született egy jogszabálytervezet is.
„Kétlem, hogy Románia lenne az utolsó ország, amely nem vette át ezt az európai előírást, és kétszer is meg kell gondolnunk, amikor átültetünk egy jogszabályt” – mentegetőzött a pénzügyminiszter, egyértelművé téve, hogy a kormány ez esetben sem a jogkövető magatartás híve; inkább tátott szájjal várja a menetrendszerűen érkező sült galambot, még ha feketére pirították is.
Pedig jobb lenne élve hazacsalogatni. Bár a vendégmunkások által hazaküldött összeg valóban óriási, annak sokszorosát veszíti el az ország azáltal, hogy több millióan nem itthon dolgoznak. Hivatalosnak mondott kimutatások szerint az aktív munkaerő harminc százaléka él Nyugaton, ahol összesen csaknem annyi pénzt termelnek a befogadó országoknak (2016-ban mintegy 158 milliárd dollárt), mint a teljes román GDP (ez 2016-ban 187 milliárd dollárt tett ki). Elemzők szerint ha ezt a munkaerőt „átültetnénk” a romániai viszonyok közé, akkor mintegy 90-100 milliárd dollárral gazdagítanák az országot. Ami ugye lényegesen több a hazaküldött 5 milliárdnál.
A kormány azonban megelégszik az ingyen kapott kevesebbel, miközben tehetetlenül szemléli a csillapodni nem akaró elvándorlást, és csak mímeli az idegenbe szakadtak hazahívását.
Jókora, az előző évi szintet mintegy 40 százalékkal meghaladó összeget küldtek haza tavaly a külföldön munkát vállaló románok.
Balogh Levente
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Gazda Árpád
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!