2011. július 21., 09:012011. július 21., 09:01
Emlékszem arra is, amikor életemben először ígérték meg a szüleim, hogy másnap strandra megyünk: reggel hatkor már talpon voltam, és alig bírtam kivárni, hogy végre induljunk. A forró napok legnagyobb részét az udvaron töltöttem a kis gumimedencémben, amit a nagynénémtől kaptam – jobb szolgálatot nem is tehetett volna, bár anyám mai napig esküszik rá, hogy estefelé már lila volt az ajkam, mégis csak fagylaltok meg mindenféle finomság kilátásba helyezésével lehetett engem kiimádkozni az arasznyi vízből.
Valamiféle vajformátumú fagyit is lehetett kapni, íze sok nem volt, boldogult nagyanyám viszont csakis parfénak hívta, amikor engem elszalajtott utána, és az elegáns – számomra egyébként teljesen érthetetlen – névnek megfelelően, tányérba kitéve, kiskanállal is kellett enni, nemcsak amolyan hűbelebalázs módjára. Hát ilyesmit jelentettek nekem akkor a nyarak, meg majonézes padlizsánkrémet, ismertebb nevén vinettát, családi vacsorákat az udvaron – paprika, paradicsom, zöldhagyma –, dinnyét, főtt kukoricát és végeláthatatlan szabadságot. Persze csak visszagondolva hangzik az egész ilyen idillinek – a világ összes gyerekéhez hasonlóan ugyanis én is meg voltam győződve róla, hogy az igazi szabad élet a felnőtteké.
Csak azt nem értem, hogy akkor most miért nem pancsolok egy gumimedencében egész nap, miért rázom az öklöm a napra hőségben, miért kenegetem a ruhából kilátszó testrészeimet napvédő krémmel, és hogy lehet az, hogy a legszebb strandidőben viharért imádkozom, hogy ne legyek kénytelen a négy fal között izzadva dolgozni. Hogy miért nem a lázas izgalom és a pancsolás jut eszembe a strandolástól, hanem a leégés és a mindenféle gombás fertőzések, a fagyiról a fenékállomány növekedése, a paprikáról-paradicsomról a piacra menési kötelezettség. Talán nem ártana kicsit felfrissíteni az emlékezőtehetségemet, nehogy majdan a saját gyerekem az utóbb felsoroltakat tanulja el tőlem, és néhány árnyalattal fakóbbnak lássa a kánikulai világot, mint a koránál fogva kellene.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!