Hűtlenséggel fizető kliens lettem

„Az árak? Netán a felhozatal? A lakásom és a hipermarket közötti távolság?” – érdeklődött az elpártolt kliensek telefonon való visszahódítására kiképzett női hang. A sematikus, szinte verkliként fújt szövegnek jómagam vetettem véget, mondván, hogy egyik sem.

Ugyanakkora távolságra lakom az üzlettől, mint fél évvel ezelőtt, amikor utoljára léptem át a küszöbét, az árak sem igen zavarnak, merthogy az istenadta válságnak jó oldala is akad, hisz némileg csökkentette az árakat.

„És akkor elárulná, hogy mégis miért nem vásárolt a tavasz óta tőlünk?” – kíváncsiskodott tovább az irodista. Tudja, az önök hozzáállása… – próbáltam lényegre törően összefoglalni az utóbbi évek öszszes csalódását és bosszúságát, talán azt is, amit nemcsak ez az egy hipermarket, hanem a város összes többi bevásárlóközpontja okozott. A telefonálónak csak kettőt-hármat soroltam fel, amiért – gondolom hivatalból – maga is pironkodott, de ha mindkettőnk ideje lehetővé tette volna, akár félórás litániát is tarthattam volna – csak úgy, kapásból.

Például arról, hogy az elárusítók jelentős része, ha ne adjisten valamit kérdezel, a polcon is szereplő áron kívül semmilyen értelmes információval nem képes szolgálni, és bizony sokszor a kasszánál mégsem az általa diktált – meg a polcon feltüntetett – összeget fizetjük, de még véletlenül sem annak a töredékét, hanem a többszörösét.

Elmondhattam volna azt is, hogy a két hét után meghibásodott, garanciában lévő nyomtatómat úgy elküldték a szervizbe, hogy május óta sem került elő, vagy a szemükre vethettem volna azt a gyakori esetet, amikor a reklámkatalógusban kedvezményes áron feltüntetett termék már az akció érvénybelépése utáni fél percben eltűnik a kínálatból. Mesélhettem volna arról is, egyszer miként tettem ki két sor közé a polcon lévő kempingszéket, amin addig ültem húsz percen keresztül, amíg a takarítónőnek tűnt fel, hogy valami itt nincs rendben.

Arról aztán végképp nem beszéltem, hogy a pénzemért időnként elvárnék legalább egy műmosolyt, netán anyanyelvemen elhangzó üdvözlő szót. Végül úgy döntöttem: nem fárasztom sem magamat, sem a napi nyolc óráját a kliensek panaszaira fordító hölgyet. Cégének további sok sikert, nálam jobb vevőket, neki meg egészséget és kitartást kívántam. Merthogy én kitartó leszek: ahogy egy fél évig nem léptem át az üzlet küszöbét, a továbbiakban sem sietem el.