2010. január 15., 11:522010. január 15., 11:52
Persze vélhetően azt sem gondolták volna, hogy húsz év alatt a RMDSZ-nek számos olyan kompromisszumot kell majd megkötnie, amely sokak szemében egyenértékű – ha nem is az árulással, de – az alapvető célok egy részének feladásával, és amely miatt nem kevesen gondolják úgy, hogy a román politikai rendszerbe való integrálódás előnyeiért – lásd kormánypozíciók – feladta a közösségi jogok, a területi és kulturális önrendelkezésért folytatott elvszerű és következetes harcot.
És hogy ezek nyomán az induláskor, a legelső, 1990-es nagyváradi kongreszszuson megfogalmazott jelszó – Egységben az erő – kétségessé válik, hiszen a huszadik születésnapra az elégedetlenkedők egy rivális pártot is összegründolnak, sőt a Tőkés László köré szerveződő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is megkérdőjelezi az RMDSZ-hegemóniára építő egységretorikát. Nem szép dolog azonban egy születésnapost szapulni, ezért nézzük, hová is jutott az RMDSZ húsz év alatt.
A szövetség szempontjából az elmúlt két évtized sikeres, hiszen nem csupán megmaradni tudott, de a folyamatos viták, a rivális alakulatok megjelenése és a szavazók lemorzsolódása ellenére is képes volt olyan parlamenti erőnek megmaradni, amelynek kormányzásra való alkalmasságát – a szélsőségeket kivéve – mindegyik román politikai erő evidenciaként kezeli. És bár még ma sincs tejjel-mézzel folyó autonómia és Bolyai Egyetem Kolozsvárott, kisebb, de jelentős, a magyarság önazonosságának megőrzését elősegítő jogszabályokat sikerült keresztülverni a parlamenten.
Hogy mit kívánunk az ünnepeltnek a következő húsz évre? Megmaradást – de persze ez nem öncél, ne önmagáért és vezetőiért létezzen, hanem a romániai magyarokért. Sikereket – ugyanezért. És ami ezekhez feltétlenül szükséges: párbeszédre való hajlandóságot, megértést, kompromisszumkészséget – nem csupán a román politikummal, de az érdekképviselet nonpluszultráját nem feltétlenül az RMDSZ-ben látó magyarokkal szemben is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok