2010. január 15., 11:522010. január 15., 11:52
Persze vélhetően azt sem gondolták volna, hogy húsz év alatt a RMDSZ-nek számos olyan kompromisszumot kell majd megkötnie, amely sokak szemében egyenértékű – ha nem is az árulással, de – az alapvető célok egy részének feladásával, és amely miatt nem kevesen gondolják úgy, hogy a román politikai rendszerbe való integrálódás előnyeiért – lásd kormánypozíciók – feladta a közösségi jogok, a területi és kulturális önrendelkezésért folytatott elvszerű és következetes harcot.
És hogy ezek nyomán az induláskor, a legelső, 1990-es nagyváradi kongreszszuson megfogalmazott jelszó – Egységben az erő – kétségessé válik, hiszen a huszadik születésnapra az elégedetlenkedők egy rivális pártot is összegründolnak, sőt a Tőkés László köré szerveződő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is megkérdőjelezi az RMDSZ-hegemóniára építő egységretorikát. Nem szép dolog azonban egy születésnapost szapulni, ezért nézzük, hová is jutott az RMDSZ húsz év alatt.
A szövetség szempontjából az elmúlt két évtized sikeres, hiszen nem csupán megmaradni tudott, de a folyamatos viták, a rivális alakulatok megjelenése és a szavazók lemorzsolódása ellenére is képes volt olyan parlamenti erőnek megmaradni, amelynek kormányzásra való alkalmasságát – a szélsőségeket kivéve – mindegyik román politikai erő evidenciaként kezeli. És bár még ma sincs tejjel-mézzel folyó autonómia és Bolyai Egyetem Kolozsvárott, kisebb, de jelentős, a magyarság önazonosságának megőrzését elősegítő jogszabályokat sikerült keresztülverni a parlamenten.
Hogy mit kívánunk az ünnepeltnek a következő húsz évre? Megmaradást – de persze ez nem öncél, ne önmagáért és vezetőiért létezzen, hanem a romániai magyarokért. Sikereket – ugyanezért. És ami ezekhez feltétlenül szükséges: párbeszédre való hajlandóságot, megértést, kompromisszumkészséget – nem csupán a román politikummal, de az érdekképviselet nonpluszultráját nem feltétlenül az RMDSZ-ben látó magyarokkal szemben is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok