2010. június 18., 10:212010. június 18., 10:21
Eddig furcsamód a kevésbé látványos, inkább mérnöki pontossággal megtervezett németek játszottak a leglátványosabban, és a szintén nem a szépségre játszó angolok és észak-amerikaiak meccseltek kedvemre valón.
Való igaz, hogy az utóbbi világbajnokságokon az erőviszonyok egyre inkább kiegyenlítődtek. Ma már nehezen képzelhető el olyan eredmény, mint például az 1974-es világbajnokságon jegyzett Jugoszlávia–Zaire 9-0, vagy az 1982-es vébén a Magyarország–El Salvador csoportmeccsen született 10-1, hogy a focivébéknek csak a modernkori időszakát említsem. És dacára annak, hogy az ilyen nagy különbségek mára eltűntek, napnál világosabb, hogy bár a házigazda Dél-Afrika nemzeti tizenegye tette a dolgát becsülettel, azért sem játéktudásban, sem rutinban nem vehette fel a versenyt ellenfeleivel. És az is eléggé világosan látszott, hogy Ausztrália csapata – bár szintén becsülettel küzdött – egyelőre nem tartozik egyazon súlycsoportba a mostani vébé egyik legszebb meccsét játszó németekkel.
Hanem az igazán kellemes és üde színfoltot az úgynevezett kis csapatok szereplése jelenti. Japán Kamerun felett aratott győzelme feldobott, a piciny Szlovénia diadala annál inkább, de azt azért mégsem hittem volna, hogy az egyik legnagyobb esélyesnek kikiáltott Armadát, a büszke spanyol torreádorokat a svájci Milka térdre kényszeríti. Olyasmi volt ez, mint a Koreai NDK-nak a sztárokkal teletűzdelt olasz válogatott ellen aratott 1-0-s győzelme az 1966-os vébén, azzal a különbséggel, hogy az azzurriknak akkor szégyenszemre csomagolniuk kellett, és indulni hazafelé a feldühödött tifosik paradicsomesőjébe. Persze, Spanyolországnak bőven van még esélye a javításra, de ha Chile ellen megint folytatják a tehetetlen tili-tolit, Hispániában idén nem lesz örömünnep. S mert a nagyokkal és az erősekkel tartani amúgy sem nagy fegyvertény, és 1986 óta – a mindenkori szimpatikusokat, a hollandokat leszámítva – amúgy sincs más választásom, hát így drukkolok: Hopp Schwitz!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok