2012. szeptember 18., 09:002012. szeptember 18., 09:00
Tulajdonképpen nem is illene meglepődni azon, hogy jelenleg éppen mekkora a kilengése a tanügyi gépezetet mozgató hinta-palintának, hiszen az elmúlt több mint húsz évben megszámlálhatatlan változtatást, megkezdett és nem ritkán befejezetlen módosítást hajtottak végre a rendszeren. Ilyenformán mifelénk elérhetetlennek tűnik, hogy az alakítgatásoknak ne csupán szenvedő, hanem cselekvő alanyai legyenek a pedagógusok, diákok és közvetve a szülők is.
Ugyanakkor a már állandósuló káosznak tulajdoníthatóan már eddig is lépten-nyomon új direktívákhoz kellett igazodnia a pedagógusi munkának, a tantervkészítésnek, tankönyvírásnak, a tanítási módszereknek. Hogy ez a közeljövőben sem lesz másként – arra talán mérget lehet venni. Tegnap ugyanis kiderült, újfent módosulhat az oktatási rendszer, miután a miniszterelnök és a tanügyminiszter arról beszélt, hogy az idén első ízben az iskolákban beindított előkészítő osztályokat vissza kell helyezni óvodai keretek közé.
Az oktatási tárca vezetője szerint hatalmas erőfeszítések árán sikerült beindítani a nulladik osztályt, hiszen az iskolákban fizika- és kémialaboratóriumokat szüntettek meg, tornatermeket feleztek meg, hogy helyet biztosítsanak a legkisebbek osztálytermeinek. Mint mondta, az első félév után kiértékelik a helyzetet, és nem elképzelhetetlen, hogy az előkészítő osztályt jövőre már az óvodában kezdik a hatévesek.
Ugyan miért is ne várnák meg, hogy az oktatási rendszer bármely új eleme legalább kipróbálttá váljon, és hogy például bebizonyosodjék, az előkészítő osztály gyakorlata működőképes vagy sem? Vagy miért is nem próbálják – ha nem is megállítani, de legalább – lelassítani a tanügyi gépezet hinta-palintáját? Hogy az oktatás összes szereplői – így a pedagógusok, diákok és szülők is – szédülhessenek. És hogy továbbra is elérhetetlen vágyálmuk maradjon a tanítás alappillérének mondott biztonság és következetesség.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.