Balogh Levente

Balogh Levente

Határokon átívelő uszítás

2018. november 20., 19:382018. november 20., 19:38

2018. november 21., 11:322018. november 21., 11:32

Ha rövid az eszed, toldd meg egy kis magyarellenes uszítással – ha ránk bíznák, ezt javasolnánk az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP), illetve elnöke, Eugen Tomac „ars poeticájául”.

A politikus a hétvégén azzal próbálta felhívni magára és törpepártjára a figyelmet, hogy megvádolta a budapesti hatóságokat: eltiltották a magyarországi román közösség központjának számító Gyulán megrendezett centenáriumi témájú ünnepségről a román nemzetiségű magyarországi tanárokat.

Az már régóta nyilvánvaló, hogy a Traian Băsescu volt államfő, illetve hívei által összegründolt politikai alakulat egyéb, érdemi ötlet híján a magyargyűlöletet hivatalos doktrínaként művelő Nagy-Románia Párt nyomdokaiba kíván lépni. Ám Eugen Tomac most túl messzire ment. Az érintettek képviselői – az országos román kisebbségi önkormányzat vezetője, valamint a gyulai román gimnázium igazgatója – ugyanis lapunknak nyilatkozva határozottan cáfolták a bukaresti politikus vádjait.

Persze lehet azzal vádaskodni, hogy a magyarországi román illetékesek féltik a pozíciójukat, ezért nem erősítették meg a bukaresti politikus kijelentéseit. Csakhogy a saját, romániai magyar példánk alapján – annak az ódiumát is vállalva, hogy egyes olvasók túl naivnak neveznek – nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy ilyen súlyú ügyben az érintettek ne erősítenének meg ekkora horderejű vádakat.

Az közismert, hogy a magyar külügy néhány évvel ezelőtt megtiltotta a magyar diplomáciai képviseletek személyzetének a részvételt december elsején a román diplomáciai szervek által adott fogadásokon. Mindez ugyan nem feltétlenül a jószomszédi kapcsolatok bizonyítéka, de azért tegyük a szívünkre a kezünket: nem igazán nevezhető gusztusosnak az az elvárás, hogy az ártatlanul elítélt kivégzett családtagjai koccintsanak a hóhér születésnapján.

Egészen más a helyzet a magyarországi román közösség tagjaival. Persze az sem teljesen nevezhető korrektnek, hogy egy bukaresti intézet azzal a címmel szervez Magyarországon konferenciát, hogyan „szabadította fel” a román hadsereg Budapestet a bolsevikok alól – mert hát egy felszabadító hadsereg ismérvei közé az is hozzátartozik, hogy nem folytat rablóhadjáratot, nem fosztogat pofátlanul a „felszabadított” városban, és nem foglalja el az ország jelentős részét. Az azonban szíve joga a bukaresti kormánynak, hogy a magyarországi románok identitásának megőrzésében fontos szerepet játszó személyeket – többek között pedagógusokat – tüntessen ki. Elvégre Budapest is hasonló gyakorlatot folytat erdélyi magyar személyiségek vonatkozásában.

Jómagam történetesen éppen a múlt héten jártam Gyulán, ahol – annak ellenére, hogy a város lakosságának a 2011-es népszámlálás szerint mindössze 3,1 százaléka vallotta magát románnak – román gimnázium és román ortodox püspöki székhely működik. Bár a kétnyelvűségnek már csak a románok alacsony számaránya miatt sem találtuk sok jelét, számos vendéglő étlapja román nyelven is ajánlotta az ott kapható fogásokat, és ami fontosabb: az önkormányzat által üzemeltetett parkolóautomaták is magyar, illetve román nyelven tudatják a szükséges információkat. Erre persze mondható az, hogy a városba látogató román turisták miatt van így. De akkor mi a helyzet Nagyváradon, ahol a magyarok száma több mint kétszer akkora, mint az összes magyarországi románé, és a legtöbb turista Magyarországról érkezik, mégsem tartotta fontosnak az önkormányzat magyar feliratokkal ellátni az automatákat? Gyulai szállásadóm elmondta: a kisvárosban a török alóli felszabadulást követően három közösség – a magyar, a román és a német – élt viszonylagos békében, mindenki a saját templomában imádkozott, és a napi kapcsolatokban nem igazán volt tetten érhető konfliktus.

Bár ez a mai magyar–román államközi viszonyról nem mondható el, az erdélyi magyar közösség elleni jogfosztó lépések miatti feszültség ellenére a két ország kormánya közt most bizonyos ügyekben mintha közeledés lenne tapasztalható. Nagyon nem hiányzik, hogy a soviniszta uszítók miatt a helyzet normalizálásának még az esélye is lenullázódjék.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.