2011. december 30., 11:522011. december 30., 11:52
Először is döntsük el, hogy hol kívánjuk tölteni a szilvesztert. Rezignáltan vegyük tudomásul, hogy párunk hallani sem akar az ésszerű megoldásról, miszerint kényelmesen, a városban, diszkrét házibuli keretében búcsúztassuk az óesztendőt. Ehelyett egy lehetőleg a civilizációtól minél távolabb, Isten háta mögött lévő helyet javasol, ahol angolvécé és folyó víz nem, hegyek, fenyők, derékig érő hó és mínusz 25 fok viszont annál nagyobb mennyiségben fordul elő. Egyeztessünk barátainkkal, akikkel együtt kívánjuk tölteni a szilvesztert, hogy mennyi ételre, illetve italra lesz szükség.
A tanácskozást követően állapítsuk meg, hogy a tervezettnél azért valamivel több étel kell, ezért szerezzünk be még három kiló virslit, néhány kenyeret, és a biztonság kedvéért csomagoljunk be még egy doboznyi töltött káposztát, néhány tányérnyi kocsonyát, rántott húst, a karácsonyi ünnepi lakomából megmaradt kolbászt, véres és májas hurkát, valamint annyi krumpli- és franciasalátát, amennyi szerintünk pont elfogy. A helyszínre érve konstatáljuk, hogy összes barátunk ugyanígy gondolkodott. „Legalább nem halunk éhen!” felkiáltással igyuk meg az első áldomást, majd férfi társainkkal vonuljunk ki fát vágni, amíg a nők előkészítik a vacsorát. Favágás közben adjuk körbe-körbe a töményes üveget. Húsz perc múlva káromkodva vonuljunk félre, miután a balta nyele a tenyerünket már véresre törte, de az első hasábon még nem jutottunk túl. Ismét adjuk körbe az üveget.
Estére kezdjünk bulizni, együnk, igyunk, majd igyunk, és ismét igyunk. Éjfélkor torkunk szakadtából énekeljük, hogy „Isten, áldd meg aaaa maaagyaart”, majd ismét igyunk. Hajnali kettőkor induljunk azon kollégánk keresésére, aki a tömény hatására mezítláb kezdte el az Ideglelés című filmből ismert blair-i boszorkát keresni a térdig érő hóban. Hozzuk vissza, csutakoljuk le, majd ismét igyunk.
Háromnegyed négykor döntsünk úgy, hogy mi vagyunk a vadon királyai, és az udvarra vonulva, üvöltve hívjuk párbajra a környék medvéit. Az első mozgó árny láttán sikoltozva rohanjunk be, majd pironkodva fogadjuk barátaink gúnyolódását, amiért megijedtünk a vécéről érkező párunktól. Igyunk még egy kicsit, majd térjünk nyugovóra. Másnap délben ebédeljünk, csomagoljuk el a megmaradt ételt – az elhozott mennyiség kétharmadát –, majd konstatáljuk, hogy ennél szebb nem is lehetett volna a szilveszter, ezért jövőre is ugyanígy töltjük.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.