JEGYZET – Ha őszintén a lelkünk mélyére pillantunk, meglátjuk a világ közepét: önmagunkat. A kisgyerek is így kezdi, ám aránylag hamar ráébred, hogy rajta kívül létezik még egy híján közel hét milliárd világközepe.
2014. július 29., 19:462014. július 29., 19:46
De van, akinek ez soha nem sikerül, és egész élete megpróbáltatások és kudarcok keserves sorozata lesz. Kivételt talán csak az igazán nagy alkotók jelentenek, akiknek műveik önnön életükből ihletődnek.
A hangulatkeltés végett egyetlen példát említenék csupán, azt az ítészi véleményt, miszerint Leonardo da Vincinek még a Mona Lisa című festménye is önarckép, a lényeg a titokzatos belső érték lévén, nem a nyilvánvaló női vagy férfi külső jelleg. A mai globális csúcstechnikában aztán egyetlen kattintással érvényét vesztette az időtálló értékeket teremtő önábrázolás: a frászbukon röpke pillanatok alatt meghódította a világot a – természetesen?! – angolul elnevezett selfie.
Önarckép volna?! Igen is, meg nem is. Annyiban önarckép, hogy magát az „alkotót” ábrázolja, csakhogy a művészi érték helyett legtöbbször egyszerű, öncélú magamutogatásként. A legváltozatosabb pózokban, a lehető legtöbb testrészt dobják oda a posztolók a világ szemének-szájának. Azzal a célzattal, hogy utána minél többen ömlengjenek a főszereplő szépségéről. És ömlenek is a kommentek: milyen csini, édi és ari az illető.
„Gyengébbek” kedvéért az utóbbi két jelző: édes és aranyos, a csini ugyanis már régebbről ismert rövidítés. Nem kell nagyon rosszmájúnak lennem annak átlátására, hogy az értékelések sem önzetlenek, hisz az új keletű frászbuketikett szerint illik visszaválaszolni legalább annyit, hogy te is csini, édi és ari vagy. Olyan ez, mint a folyton visszakérdezős csalimese – soha nem ér véget. Igaz, hogy közben nagyon-nagyon sok ember lesz boldog, vagy látja igazoltnak kissé torzult énképét, s bátran mondogathatja a tükörnek: ugye, mégiscsak én vagyok a világ közepe?!
S ha csak megmaradna ez a tükörrel szembeni intimitás, de sajnos az utóbbi időben ismét egyre gyakoribb az áttevődés arra az etnikumra, ahová a kis világközepek tartoznak. És máris kezdődik a vita, hogy kik az okosabbak, a régebbiek, melyik nemzet lányai a legszebbek, ifjai a legbátrabbak, ételei a legízletesebbek. A világ pedig szédülten kapkodja a fejét, mígnem kibillen magából a sok-sok önjelölt középpont miatt. A sok magamutogatás helyett valahogy ettől kellene óvnunk magunkat. Amíg még lehet.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!