2009. január 22., 11:552009. január 22., 11:55
Erre fel tessék: tegnap olyan lehallgatási kravál pattant ki Bukarestben, amelynek hullámai a legmagasabb romániai közméltóság, az államelnök hivatalának lépcsőit nyaldossák, és tovább erősítik azoknak az állampolgároknak a gyanúját, akik szerint a hazai titkosszolgálatok 1989 után sem hagytak fel a totalitárius rendszer módszereinek alkalmazásával. Ugyan rácáfolhatunk-e nyugodt lélekkel, észérvekkel mindazokra, akik meggyőződéssel állítják: telefonjukat nap mint nap lehallgatják, lépéseiket figyelik?
Egyre kevesebb okunk van paranoiásnak tartani őket, amikor a külföldi hírszerzés tiszavirág életű parancsnoka, egyben az államfő volt tanácsadója feltárja, hogy egykori főnöke belehallgatott politikai ellenfelei telefonbeszélgetéseibe. Ráadásul ugyanarról a kémfőnökről van szó, aki posztjától egy korábbi, a mostanihoz kísértetiesen hasonlító elszólása miatt volt kénytelen megválni, két évvel ezelőtt ugyanis kikotyogta: a külföldi hírszerzés rendelkezik a telefonlehallgatásokhoz szükséges logisztikával, amelyet ügyészi engedély alapján fel is használ. Az már csak hab a tortán, hogy hirtelen felbuzdulásában Emil Constantinescu exállamfő is beismerte: hivatala gyakorlása idején a titkosszolgálat többek között arról is rendszeresen jelentett neki, mivel foglalatoskodnak a külföldön szolgálatot teljesítő román diplomaták feleségei.
És akkor legyintsünk egy nagyot, amikor azt halljuk: politikusok parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelik a lehallgatási ügy tisztázása végett, az államfő pedig rágalmazás miatt pert indít volt tanácsosa ellen. Semmi kétség afelől, hogy az igazságra sohasem derül fény, a titkosszolgálatok pedig némák maradnak. Azaz hallgatni fognak, tovább, rendületlenül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok