Így volt ez most, szerdán is, amikor a Mihai Tîrnoveanu brassói orvos által vezetett A Nép Útja elnevezésű szélsőséges szervezet ismét kiadta a jelszót, hogy az igazán hazafias románoknak a Székelyföldön, pontosabban Sepsiszentgyörgy főterén kell megülniük a román himnusz napját, mivel ott nehezebb azt énekelni.

Hogy miért lenne nehezebb Sepsiszentgyörgyön a román himnuszt énekelni, mint a magyart, vagy bármely más nemzetét – a ritkább levegő, esetleg valamilyen rejtélyes okból fellépő kollektív amnézia okán, amely miatt az emberek elfelejtik a himnusz szövegét –, azt már nem részletezte. Így aztán a hívatlan vendégek megjelentek a város főterén, és ünnepeltek. Emellett pedig alaposan megcáfolták a főszervező által korábban írtakat, ugyanis kétszer is elénekelték a román himnuszt, és a beszámolók alapján egyáltalán nem tűnik úgy, hogy közben bármilyen nehézségbe ütközött volna a dalolás.

A mintegy félórás szeánsz után aztán ismét összepakoltak, és eltakarodtak. Az ünnepi mámort pedig talán némi szomorúság is beárnyékolta, hogy ezúttal sem sikerült kierőszakolniuk egy jó kis konfliktust, senki sem akarta kitiltani őket, pláne erőszakosan nem akart fellépni velük szemben.

Merthogy valójában szereplésük egyik fő célja éppen az lenne, hogy provokálják az ott élő magyar közösséget. Ha ugyanis vendégszereplésük erőszakba fulladt volna, ismét jó kis propagandatémát adtak volna az ilyesmire mindig folyékony román médiának, és napestig harsoghatták volna, hogy az intoleráns magyarok nem tisztelik kellőképpen a román nemzeti jelképeket, az őket földjén nagylelkűen megtűrő Románia himnuszát.

Ugyanez volt a taktika tavaly, amikor ugyancsak Tîrnoveanu vezetésével román szélsőségesek az úzvölgyi osztrák-magyar katonatemetőben randalíroztak, majd be is törtek a sírkertbe az állítólag oda temetett román hősök emlékművét felavatni. Azonban a jó kis magyar-román összecsapás akkor sem jött össze, a temetőt védő magyarok ugyanis az okos enged jegyében inkább félreálltak a gyűlölködő román csürhe útjából. És ugyanígy kudarcot vallottak idei, június 4-ei provokációs kísérletükkel, amikor ugyancsak Sepsiszentgyörgy főterén „ünnepelték” meg a trianoni diktátum aláírásának századik évfordulóját.

A provokáció kísérlete mellett állandó performanszaik olyan hatást keltenek, mintha valamilyen primitív, rituális szertartást végeznének, amellyel megkísérlik elűzni a „gonosz” erőket, vagyis a magyarokat a szülőföldjükről. Ebben pedig a gonosz elűzését elősegítő „csodaszer” szerepét nem a tömjén, a szenteltvíz, a kereszt, az ezüst pisztolygolyó, esetleg a keresztúton három napja elföldelt fekete kutya tetemének vérével bekent csodatevő kristály játssza, hanem a román zászló és a himnusz. Vagyis valójában nem tesznek mást, mint hogy fegyverré degradálják a nemzeti jelképeiket, amelyekkel megpróbálják kiűzni a magyarokat a saját városaikból.

Eközben minden bizonnyal mélységes meggyőződéssel vallják, hogy ettől igazi, jó románok, bátor hazafiak, akik a testi épségüket kockáztatva bemerészkednek az ősi ellenség várába, hogy ott fitogtassák parttalan patriotizmusukat.

Úgyhogy nyugodtan készülhetünk arra, hogy előbb-utóbb – akár december elsején, akár az úzvölgyi hőbörgés évfordulóján – ismét megjelennek a Székelyföldön románkodni egy kicsit. Ezzel persze egyre távolabb kerülnek céljuk elérésétől, lassan már kutyába sem vesszük őket, habókos, misztikusan megélt románságuk kidomborítását szolgáló performanszaikra legfeljebb csak legyintünk, hiszen úgy jönnek és mennek, mint egy enyhe lefolyású nátha.

Azt meg végképp nem sikerül elérniük, hogy a magyarok a román ünnepeken román nemzeti trikolórt tűzzenek otthonaikra, és csatlakozzanak a román himnuszt éneklők kórusához.

Ha ugyanis a román nemzeti jelképeket ők vagy bárki más – akár valamely román állami intézmény vagy politikus – eszközként használják a melldöngetéshez, a hőbörgéshez és pláne a provokációhoz, a magyarok hergeléséhez és gyalázásához, azzal nem fognak bennünk több tiszteletet ébreszteni irántuk.

Viszont legalább ismét bebizonyítják, hogy valójában ők maguk sem tisztelik őket.