VEZÉRCIKK – Csaknem négy évtizeddel ezelőtt még 16 csapatos labdarúgó-világbajnokságot rendeztek Argentínában – 2026-ban éppen ennyi válogatottal bővül a jelenlegi 32-ről 48 fősre a világ egyik legnépszerűbb eseményének főszereplői köre.
2017. január 12., 07:482017. január 12., 07:48
A minap meghozott döntés természetesen megosztja a futballtársadalmat: a „kicsik” szökdösve tapsolnak, míg a jelenlegi elithez tartozó futballnemzetek, illetve a sztárokat „futtató” európai élklubok képviselői sportpolitikai populizmust emlegetnek keserű szájízzel.
Tény, hogy Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tavaly megválasztott vezetője vb-létszámbővítést ígérve nyerte el a FIFA elnöki tisztségét. A sok szavazatot hozó elképzelés még 40 csapatos tornáról szólt, azaz az olasz–svájci jogász még egy jókora lapáttal rátett az ígéret beváltásakor. Infantinóék a 48-as létszám kihirdetése után is a foci további népszerűsítésével, hódításával, illetve a gyarapodó gazdasági haszonnal magyarázták a döntés szükségességét, ezek pedig olyan érvek, amelyekkel nehéz vitatkozni. Hiszen a labdarúgás világa óriásit változott az 1978-as, 16 csapatos vb óta, de már-már az is a ködös múltba vész, amikor 1998-ban Franciaországban először mérkőzött meg 32 válogatott a négyévente megrendezett csúcseseményen.
A bővítés ellenzőinek legfőbb érve a színvonal romlása maradt, mivel a lebonyolítást (16 háromcsapatos csoport, amelyekből a legjobb két helyezett a 32 fős kieséses szakaszba jut) úgy oldják meg, hogy a győztes csakúgy hét meccset vív, mint eddig, és a tervek szerint a vb időtartama sem nő számottevően. Leginkább az európai klubcsapatok képviselői berzenkednek – azok, akik mindent megtesznek, hogy a hihetetlen pénzösszegek által rángatott bábfociviláguk alárendeltjévé tegyék a nemzeti válogatottakat. Mert nekik az az érdekük, hogy a kiváló játékosokkal teletűzdelt klubcsapatuk minél többet haknizzon egy milliókat hozó nyári ázsiai turnén, és nem az, hogy nagyágyúik minél többször képviseljék nemzetüket a legmagasabb szinten is.
A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság – amelyen a korábbinál nyolccal több, 24 csapat vett részt – bebizonyította, hogy a lelkes „kiscsapatok” igenis fel tudják venni a versenyt a klubcsillogásba belefáradt sztárok alkotta nagyokkal. Egy vb ugyanakkor más szintet jelent, hiszen a futballpolitika ez esetben régóta „elnézőbb” a labdarúgás tekintetében elmaradottabb kontinensek képviselőivel szemben. Így hát miért kellene temetni a futballt azért, mert 2026-ra már mondjuk Jordánia, Üzbegisztán, Burkina Faso vagy Etiópia (mind közel álltak ahhoz, hogy már a 2014-es vb-re kijussanak) is kiharcolhatja a szereplés jogát?! No meg Magyarország és Románia.
Persze a FIFA is bevételnövelés reményében viszi 2022-ben Katarba a vb-t, négy évvel később pedig több száz milliós pluszhasznot hozhat számára a több milliárd dollárt mozgató vb-piac bővítése. Ám a világbajnokság esetében a „járulékos”, a hétköznapi emberek szintjén megnyilvánuló nyereség is óriási – ezt mi is megtapasztalhattuk tavaly, amikor a magyar válogatott (a létszámbővítésnek köszönhetően is) hosszú idő után Európa-bajnokságon szerepelhetett, mégpedig kiválóan. Csodálatos érzés volt mindezt végigszurkolni – hát akkor miért ne adasson meg ez az üzbég vagy az etióp drukkernek is?! Hiszen a négyévente megtartott fociünnep minél színesebb, annál egyetemesebb, annál inkább megfelel a sportok felett álló olimpiai mozgalom igaz eszméinek.
A kétkedők pedig fejükbe véshetik: a szabályok nem változtak, játszani, focizni kell, a legjobb pedig világbajnok lesz. Épp csak annyi a változás, hogy 32 csapat helyett 48 tér haza győztesként.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
szóljon hozzá!