2012. július 04., 10:252012. július 04., 10:25
Szóval egy még elviselhetően meleg váradi délelőttön, amikor az emberek buzgón ügyintéznek, a városháza körül aszfaltot törnek, szörnyű zajos nyírógépekkel frizírozzák a közeli bokrokat – a városatyáknak és hadfi-egyházfi kapcsolt részeiknek éppen ekkor támad zászlót ünnepelni kedvük. Kivonul a katonazenekar, jönnek a papok, a válogatott civilek, és mint hajdanán a véres kardot, úgy szállítja egy kommandó a lobogót a városházánál már összegyűlt bámészkodók és az őket fotózó-filmező rendőrök szeme elé. Nagy az öröm!
A buszmegállóban viszont más irányultságú tömeg kezd dagadozni: vizsgázni menő egyetemisták, a kora délelőtti hűvösebbet kihasználó, szeretteik sírját gondozni akaró idősebbek, vagy azok, akik arrafelé laknak, a piacról villamossal jöttek idáig, és most vinnék haza az ebédnekvalót. Az elektromos kijelző még négy percet, hármat, kettőt ír ki, a busz sehol. Helyette előbb népzene, majd hazafias dalegyveleg szól, de a dallamok szárnyára csak nem kapaszkodhat fel az utazni óhajtó. Aztán egy fiatal lány meglátja, hogy a tér másik oldalán megáll a busz. Aki tud, rohan, aki nem, az ácsorog a következő járat érkezéséig.
A hozzám legközelebb álló fényképező rendőrtől kérdezem meg – jó emelt hangon, hogy a zajban biztosan meghallja: miért nem lehetett legalább egy árva papírt kibiggyeszteni a megállóba, hogy a „hőn szeretett polgárok” ne álljanak ott hiába, mint a birkák?! A válasza, hogy ne mérgelődjek. Jó, de ha valóban számítana az emberek jó közérzete, akkor ezt az egész hajcihőt pár lépéssel arrébb, a folyóparti parkolóban ejtették volna meg. Csakhogy ott nem zavartak volna senkit a világi-hazafias hajbókolással, és senki nem érezhette volna át úgy istenigazából, hogy a város régi-új urai négy évre ismét helyzetbe kerültek. De ugye soha nem lehet semmit elég korán elkezdeni, biztos, most is azért alkalmazták ezt a gyorsított pöffeszkedési bemutatót.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.