Akkor kivételesen szájtátva néztük családi körben a „Telezsurnált”. Figyeltük Gorbacsov minden mozdulatát, az addigi kommunista vezetőktől szokatlan mosolyt, divatosan öltözködő feleségét. A megszokott szigorral cenzúrázott beszámoló szerint természetesen virágzott a román–szovjet barátság és töretlen volt a varsói szerződés egysége. A valóság azonban egészen más volt. Gorbacsov és Ceauşescu – a keletnémet Honeckerrel együtt – két külön világot képviselt a kommunista táboron belül, ami a tárgyalásokról évekkel később közölt feljegyzések, a vágatlan felvételek tanúsága szerint meghatározta a kétoldalú megbeszéléseket, de a varsói szerződés bukaresti tanácskozását is. Akkor vált nyilvánvalóvá, hogy Romániában nincs esély a nyitásra, külső eszközök szükségesek a váltáshoz.

Gorbacsov új politikája, bátorsága, naiv idealizmusa a szabadságot hozta el a közép-kelet-európai országok számára. Nélküle kevés lett volna Ronald Reagan amerikai elnök kitartó, de taktikusan adagolt harciassága. A diktatórikus kommunizmus éveit megtapasztaló térségbelieknek Gorbacsov az a figura, aki nem remélt gyorsasággal tette lehetővé az átmenetet a diktatúrából egy szabad, vagy legalábbis akkor nagyon szabadnak hitt világ felé. Ehhez képest számunkra másodlagos, hogy a csernobili robbanás idején klasszikus szovjet vezérként igyekezett titkolni a katasztrófa mértékét. A mi szemünkben semmit sem von le érdemeiből, hogy az oroszok miként ítélték, ítélik őt meg. Gorbacsov a körénk vont börtön lerombolásában játszott főszerepet. Hogy ezt az oroszok többsége szeretett birodalma széteséseként, a káosz kezdeteként élte, éli meg? Pech – mondhatnánk cinikusan. Mégsem tehetjük, mert a Szovjetunió szűkebb határai között feléledt Oroszország árnya még mindig itt húzódik határainknál.

Gorbacsov a kezdetektől fogva mélységesen elítélte az ukrajnai háborút. „Az elmúlt hónapokban többször is azt mondta nekem Mihail Gorbacsov, hogy szerinte ez egy testvérháború. Az ő apja orosz, az anyja pedig ukrán, és ilyen helyzetben rajta kívül még milliók vannak. Úgy fogalmazott múltkor, hogy az emberi élet mindennél drágább, ezért védeni kellene, nem pedig a harctéren föláldozni” – mondta Zolcer János televíziós producer, az egykori szovjet vezető magyar barátja egy augusztus eleji interjúban. Gorbacsov állítólag próbált beszélni Vlagyimir Putyinnal – eredménytelenül.

Gorbi halála jelképes. A történelem épp most vesz nagyon éles kanyart, az események alakítói között pedig nem látunk hozzá hasonló gondolkodású, habitusú szereplőt. Az általunk félelmetesnek tartott hidegháborút felváltotta a „melegháború”, Putyin fegyverekkel és energiahordozókkal építené újra az orosz birodalmat. Azt a nagyhatalmi vágyakkal rendelkező országot, amely Gorbacsov megjelenéséig sakkban tartotta a Nyugatot. Mindeközben talán az amerikai történelem leggyengébb elnöke által vezetett Egyesült Államok gond nélkül tekinti csatatérnek Európát, ha saját nagyhatalmi érdekeinek megvédéséről van szó. Nem Gorbacsovok idejét éljük.