2010. július 13., 10:562010. július 13., 10:56
Most azonban még van, és olyannyira tömegesen található bármelyik erdő aljában, hogy még az úgynevezett „kocagombászók” – amilyenné vedlettem én is az utóbbi időben – tele kosárral és sikerélménnyel térhetnek haza. Mert a gombászatnak is varázsa van, akárcsak bármilyen tevékenységnek, amit a természetben végezhet az ember. Ugyanis a moha alól virító rókagombák, galambgombák, sereges tölcsérgombák élénk színükkel egyre beljebb csalogatják az embert a rengetegben, és miközben a kosár telik a zamatos gombákkal, az erdőjáró ingyenes koncerten vehet részt. Mert ahhoz fogható muzsikát még a Top 10-es első helyén lévő együttes sem produkál, mint amire képesek a csalogányok, fülemülék, rigók, tücskök patakcsobogás „alapritmusra”. Többek közt emiatt szeretek gombászni, egyetlen gond, hogy az utóbbi időben ritkán adódik erre alkalmam. Na de utóbb úgy hozta a sors, hogy öcsémet kértem meg, vigyen el az autójával a Bucsin-tetőre riportot készíteni, aztán hazafelé jövet „bebújtunk az erdő alá”, hogy „kicsit vallassuk meg a bokrok alját”, ahogy az öcsém mondta. A hirtelen adódott lehetőségtől fellelkesülve fogtam hozzá a „vallatáshoz”, hiszen még néhány évvel ezelőtt bőszen jelentettem ki magamról: ha két gomba van az erdőben, az egyiket biztos megtalálom. Természetesen nem számoltam azzal, hogy biz’ ám az erdő „megbünteti” a hozzá hűtleneket, száraz avart, mohát borít ízletes csemegéire, hogy nehezebben bukkanjon rájuk az illető. Az erdőhöz hűségesekkel viszont messziről szembemosolyog az avar vagy moha alól a gomba. Csak ez történhetett azon a késő délutánon, ugyanis ahol én már eljártam, az öcsémmel bizony szembemosolyogtak a gombák, előlem pedig elrejtőzködtek. Miközben öcsém szatyra csak amúgy telt gombával, én elvétve találtam egyet-egyet. Meg is állapította az öcsém: „érdemes veled menni gombászni, mert akkor is megtelik a szatyor, ha csak azt szedem össze, ami mellett te elmész.”
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.