Bálint Eszter
2019. október 14., 08:522019. október 14., 08:52
2019. október 14., 08:552019. október 14., 08:55
Nincs könnyű helyzetben a kormánybuktató román ellenzék. És nem csupán amiatt mondjuk ezt, hogy eltérő politikai nézeteik, illetve a kormányzást illető elképzeléseik miatt nem lesz olyan egyszerű kormányt alakítani, és azt a parlamenttel elfogadtatni, mint amilyen egyszerűen sikerült eltávolítani a hatalomról a Dăncilă-kabinetet.
A kormány ugyanis megy, de a csaknem háromévnyi szociálliberális, majd szociáldemokrata kormányzás által okozott károk maradnak. A gazdasági szempontból súlyos örökség lesz az egyik legnagyobb kihívása a következő kabinetnek. Mint e hasábokon is számos alkalommal megfogalmaztuk, a kapkodás jellemezte a leginkább a PSD-többségű kabinet munkáját: a folyamatos adakozás – főként bér- és nyugdíjemelések – miatt egyre mélyülő költségvetési hiányt valamiből állandóan kompenzálni kényszerültek, a bevételek ugyanis meg se közelítették a várakozásokat, nemhogy elégnek bizonyultak volna a kiadások fedezésére. Így történhetett meg egyebek mellett, hogy egyetlen infrastrukturális nagyberuházás sem indult el az elmúlt időszakban, és a már futó befektetések is nagyon sok helyen akadoznak. A büdzsé deficitje márpedig ilyen körülmények között is megközelítette az idei év első nyolc hónapjában a 22 milliárd lejt, ami 50 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. Nem lesz tehát könnyű tartani a maastrichti szerződésben vállalt 3 százalékos maximális hiányt, hogy elkerülhető legyen a kötelezettségszegési eljárás. Persze a sajtóban már meglebegtetett elbocsátások, lefaragások, adók megoldást hozhatnának, de kérdéses, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokat hozó 2020-as esztendő előtt ezt bármely politikai alakulat vagy koalíció bevállalná, hiszen azzal csak a PSD malmára hajtanák a vizet, a szociáldemokraták pedig megerősödve vághatnának neki az elkövetkező év keménynek ígérkező kampányainak.
Egy másik hiány is Damoklész kardjaként lebeg az ország gazdasága fölött, ez a külkereskedelmi mérleg deficitje. Magyarán: Románia továbbra is nettó importőr, a behozatal lényegesen meghaladja a kivitelt. Ennek okozója pedig, hogy a bér- és nyugdíjemelések fogyasztásra mentek, és nem befektetésre, a belföldi termelés pedig nem volt képes kielégíteni a gyarapodó keresletet, így az ország masszív importra szorult. Persze sokakban felmerül a kérdés, hogy miért is fontos a mindennapjainkban ez a makrogazdasági mutató, ezért eláruljuk: egyebek mellett ez okozta a román deviza értékvesztését: a közgazdászok számításai szerint Viorica Dăncilă miniszterelnöksége idején, vagyis 2018. január 29. és 2019. október 10. között a lej 2 százalékot veszített értékéből.
A megnövekedett fogyasztásnak egy másik negatív hatása is volt ugyanakkor a gazdaságra: a kereslet bővülése áremelkedéshez, vagyis inflációhoz vezetett. Ezt pedig nap mint nap érezzük a bőrünkön. Főként azok, akik a magánszférában dolgoznak, hiszen a közszférától eltérően ott nemigen voltak fizetésemelések a minimálbér kötelező emelésén túl.
Nem csoda tehát, hogy a vállalkozói szektor aggodalommal követi a történéseket. Egy pénteken nyilvánosságra hozott, de még a kormánybuktatás előtt készített felmérés szerint a romániai befektetők 46 százaléka úgy gondolja, hogy a gazdaság rossz irányba halad, 39 százalék az utat pozitívnak tartja, a többiek pedig nem válaszoltak.
Mint láthatjuk, a sok kapkodásnak nyögés lehet a vége. És kíváncsian várjuk, mit lép majd az új kormány, főként olyan körülmények között, hogy lassan már a jövő évi büdzsét is elő kell készíteni, konkrét elképzelésekkel viszont még nemigen rukkoltak elő.
Mi meg közben értetlenül állunk azelőtt, hogy ha már Bukarest nem költ a fejlesztésre – és ez fokozottan igaz a tömbmagyar vidékekre –, akkor miért szúrja a szemét, hogy Magyarország támogatja a vállalkozásokat, amivel nemcsak a támogatottak járnak jól, hanem a román államkassza is gyarapodik.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Gazda Árpád
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Rostás Szabolcs
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
szóljon hozzá!