2009. január 04., 22:342009. január 04., 22:34
Merthogy nagyhatalom, az nem kérdés: ha katonai téren még nem is sikerült viszszakapaszkodnia a korábbi szintre, energetikai szempontból mindenképpen joggal formál igényt erre a státusra. Az orosz földgáz tartja melegen a közép- és kelet-európai otthonok jelentős hányadát és üzemelteti a gyárak tekintélyes részét. Amúgy pedig a gázcsapok elzárása egy vonakodó, de az érdekszférába visszaterelni kívánt egykori csatlós, azaz Ukrajna megrendszabályozására mégiscsak elegánsabb eljárás, mint egy katonai offenzíva (lásd a tavalyi grúziai beavatkozást), ráadásul olcsóbb, és akár fájdalmasabb is lehet. Európa ráadásul ugyanolyan tehetetlen, mint a Grúzia elleni orosz agresszió esetében – nem mintha amúgy annyira aggódna amiatt, hogy az ukránok a vita elhúzódása esetén esetleg mínusz tíz fokos lakásokban vacoghatnak, hiszen elég baja van a saját földgázszükségletek biztosításával. Amihez bizony nem árt jóban lenni Moszkvával – bár az is borítékolható, hogy egy Németországgal vagy Lengyelországgal szembeni nézeteltérés esetében azért hosszabb lenne a tárgyalási időszak, és a Gazprom (illetve a Kreml) nem nyúlna azonnal a csapokhoz. A mostani, Ukrajnával szembeni gesztus ugyanakkor az ukránok jobb belátásra térítése mellett mindenképpen jó arra, hogy mindenkinek eszébe juttassa: tetszik, nem tetszik, ebből a szempotnból továbbra is függő viszonyban vagyunk Moszkvával szemben. Kérdés, ennek nyomán mennyire erősödik a függés csökkentésére irányuló valós intézkedések iránti hajlandóság. Ha ugyanis az illetékesek részéről továbbra is csak a szájkarate zajlik a megújuló energiaforrások felkutatásának fölöttébb szükséges voltáról, akkor tíz–tizenöt éven belül a mostaninál jóval nagyobb gáz lehet. Mert ha Moszkva újra befűt, annak még a legnagyobb januári zegernyében sem fogunk örülni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok