Molnár Judit

Molnár Judit

Gátat az ígérgetéseknek!

2017. július 17., 12:11

2017. július 17., 12:11

Csatlakozom azokhoz, akik szerint nagyon szigorú törvénnyel lehetne meggátolni az eszement ígérgetést.

Nem mondták eléggé hangosan és kitartóan, úgyhogy akikre a törvényjavaslat benyújtása, majd átpasszírozása tartozna, egyik fülükön beengedték, a másikon pedig gyorsan ki is tuszkolták. Utóvégre ezért van az embernek két füle! A partvonalon túlról javasolgatók közé sorolom magamat is, hisz hagytam, akkor vegyen elő a bölcsködés ingere, amikor a törvényhozók már elvonultak „jól megérdemelt” két hónapos szabadságukra. A kutyák ugathatnak, a karaván hegyen-völgyön túl jár.

De félre minden iróniával: ha a beharangozott pokoli kánikula és a több szempontból is eluralkodó uborkaszezon véget ér, elsőrendű fontosságú volna valami úton-módon törvényileg gátat szabni a hőscincér és bandájának szófolyama elé. S hogy miért szükséges már az első lépésben törvény?! Mert sajnos ilyen folyamatosan ígérgető csapat még nem állt az országos ügyek élén. Hét hónap telt el az otthonmaradók és hiszékenyek miatti választási sikerük óta (ők győzelemről beszélnek, de ez is a háryjánoskodásuk része), ám amennyit ezek már össze/vissza ígérgettek, majd letagadták-visszavonták szavaikat, nemigen hallottunk a ´90 óta eltelt közel három évtized alatt.

A folytonosan cserélődő, lényegében mégis állandónak mondható kormánycsapatukkal az a legnagyobb baj, hogy a szakminiszterek első mondatából kitűnik: sem az vezetésükre bízott szakterülethez, sem pedig egyébhez nem értenek, egyszerű teleormani pártcsicskák, akiknek csakis az a fontos, hogy a főnöküknek tetsző dolgok röppenjenek ki ajkaik közül.

Abszolút fölösleges volt a saját kormányukat megbuktató cirkusz, a később felfedezett, jelenlévőkhöz képest kettővel több szavazatgolyó, mert az újonnan kinevezett miniszterelnöknek is felnyílt a szeme: állítólag közölte is a főnőkével, többé nem tekinti annak, már ő is nagyfiú lett. A költségvetés körüli abrakadabrának sem biztos, hogy lesz érdemi hatása, mert semmiből legföljebb csak semmit lehet előbűvészkedni. Holott bedobták a magánnyugdíjalapok lenyúlásának lehetőségét, de a gyors és azonnali felhördülés miatt a pénzügyminiszter a legkézenfekvőbb módszert választotta: letagadta, sőt az őt kérdezőket butasággal gyanúsította.

Ennek a csapatnak volna elég holmi kis hevenyészett akadály?! Csak nagyon szigorú törvény tudná megállítani az ígérgetéseik folytonos zuhatagát!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Démonizálástól a ravasz meghúzásáig

Vélhetően sokan örülnénk annak, ha Donald Trump esélyei az idei elnökválasztás megnyerésére nem attól nőttek volna meg, hogy a rá kilőtt puskagolyó éppen csak a fülét súrolta, így túlélte az ellene elkövetett merényletet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar EU-elnökség: erős diplomáciai kezdés, erős ellenszél

Sikerült elérni, hogy igencsak nagyot szóljon a soros magyar EU-elnökség első hete, Orbán Viktor Kijevtől Moszkván és Pekingen keresztül Washingtonig tartó körútja és a Patrióták Európáért EP-frakció megalakítása azóta is vezető téma a világsajtóban.

Makkay József

Makkay József

Többet ér a medve élete, mint az emberé

Szappanoperához hasonlít a romániai politikai osztály viszonyulása a túlszaporodott medveállományhoz. Miközben a környezetvédők bagatellizálják a problémát, újabb és újabb emberáldozatok jelzik, hogy a vadgazdálkodást kivették a szakemberek kezéből.

Ábrám Zoltán

Ábrám Zoltán

Foci-e a futball?

Egy korábbi, a 2018-as világbajnoki döntő után megszülető írásomban feltettem az első látásra ügyefogyottnak tűnő kérdést: Kik nyerték meg a focivébét?

Balogh Levente

Balogh Levente

Konzultációs színjáték, elnökválasztási figyelemelterelés

A közmondásból ismert helyzetbe hozta magát Macrel Ciolacu miniszterelnök az elnökválasztás időpontjáról kezdeményezett egyeztetéssel: megásta a vermet a koalíciós partner liberálisoknak, majd ezt követően határozott, peckes léptekkel belegyalogolt.

Makkay József

Makkay József

A zöld álmok és a való élet viszonya

Nem fogjuk túlélni ezt a ,,zöld őrületet” – fakadt ki idén tavasszal egy francia traktoros tüntető Párizs külvárosában, amikor az újságírók arról faggatták, mi a gazdákra leselkedő legnagyobb veszély.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Bukás

Mint általában oly sokszor, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok román nyelv és irodalomból írt érettségi dolgozatainak javítása körüli mizéria közepette sem könnyű rámutatni a felelősökre, viszont azért mégsem annyira bonyolult a képlet.