2009. április 24., 13:172009. április 24., 13:17
Igaz, nem pénzért, hanem ajándékba kaptam. Hanem mostanában szinte falom a román focival kapcsolatos híreket. Hiszen a román bajnokság olyan izgalmas fejleményeket képes produkálni, amihez képest a Liverpool–Arsenal rangadó kábé annyira érdekes, mint egy kispályás sörmeccs az Asztmás Tyúkszurkálók és a Láncdohányos Gyepmesterek öregfiúcsapatai között.
Hiszen hol van Arsavin és az ő „mesternégyese” az FC Argeş tulajdonosához, Cornel Penescuhoz képest, aki gólt ugyan nem szerzett, de egyszerre négy élvonalbeli játékvezetőt is megvett kilóra, hogy a rangadókon az ő kedvenceinek fújjanak? Ki az a Fernando Torres Gigi Becali mellett, akinek számára ugyan még mindig otthonosabb közeget jelent a birkalegelők langy tavaszi szellő borzolta pázsitja, mint a labdarúgópálya gyepe, ám maratoni ellenfél-pocskondiázásban, a rivális csapatok ellenfeleinek lefizetésében, valamint utcai önbíráskodásban már az idény vége előtt bajnoknak tekinthető?
Ha ezek nem növelik az egekig az érdeklődést a román bajnokság iránt, akkor semmi. Hiszen a hazai pontvadászat immár izgalmasabb, mint bármely nyugati élbajnokság, sőt Hollywooddal is fölveszi a versenyt. Francis Ford Coppola valószínűleg besírna a gyönyörtől, ha meglátná néhány román klubtulajdonos-üzletember fejét és bűnügyi dossziéját, és azonnal milliós gázsit ajánlana nekik dollárban, csak hogy az ő szereplésükkel forgathassa le a Keresztapa folytatását. A bajnokságot meg radikálisan át kell alakítani.
Minek az a sok stadion, a macerás biztonsági intézkedésekkel meg szurkolói botrányokkal? Egyszerűbb lenne, ha a penescuc, becalik vagy pădureanuk összeülnének (ha minden jól megy, hamarosan úgyis mind ugyanazon zárt térben tartózkodnak majd huzamosabb ideig), és vagyonuk függvényében, fordulónként licitálnának, hogy melyikük áldozna többet a meccs megvásárlására, és aki a legtöbbet bemondja, az nyer. Számukra bizonyára testhezállóbb lenne, a román bajnokság meg talán újra a fociról szólhatna. Már ha van rá igény.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.