2010. február 26., 11:242010. február 26., 11:24
Persze az ilyesmi bármely párttal előfordulhat, hiszen van az úgy, hogy a régi frusztrációk, a sorozatos kudarcok, a rövid, de dicstelen kormányszereplés megszakította hosszas ellenzéki lét miatti csalódottság nyomán elválnak a régi politikai harcostársak útjai.
Csakhogy ez a „független” frakció olyan furcsa képződmény, ami úgy van, hogy nincs is. Merthogy épp csak függetlennek nem nevezhető: a kormányzó koalíciónak is tagja, sőt a frakcióvezető Gabriel Oprea személyében minisztere is van. Úgy viselkedik tehát, mint egy létező párt parlamenti képviselőcsoportja, anélkül azonban, hogy pártháttérrel rendelkezne.
És éppen ezért jön kapóra a jelenlegi hatalomnak: a pozícióra kiéhezett, korábbi pártjukkal szemben bosszúra éhes honatyák mohóságát kihasználva kormánytisztségek felajánlásával a maga oldalára állítja őket. Mindezek ismeretében nem is tűnik annyira képtelenségnek az a felvetés, hogy a PDL tudatos aknamunkát folytat a PSD-n belül, hogy lassan, de biztosan felszalámizza a számára legveszélyesebb – mert vele gyakorlatilag azonos támogatottságot élvező – ellenfelet.
Ezáltal pedig fenntartja, sőt legitimálja azt a politikai anomáliát, amit az álfüggetlen frakció léte jelent. Mindez a parlamentarizmus, a képviseleti demokrácia megcsúfolása a házszabály joghézagainak kihasználásával a kormány hatalmának bebetonozása érdekében. Így Victor Ponta feladata szinte teljesíthetetlen: úgy kellene kibékítenie egymással a torzsalkodó PSD-s csoportokat és a duzzogó politikusokat, hogy a másik oldalról közben folyamatosan zengenek a kormánytisztségekkel kecsegtető szirénhangok. Kudarca nemcsak a PSD végét, hanem – ha a „kinn is vagyok, benn is vagyok” életérzés a PNL-s honatyák közül is egyre többet megfertőz – a valós ellenzékiség ellehetetlenülését is jelentheti.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok