Frank(p)ofónia

Ismét bizonyságot tett hihetetlen professzionalizmusáról és a hiteles tájékoztatás melletti elkötelezettségéről a romániai sajtó. A bukaresti média zászlóshajóinak ezúttal azt sikerült elérniük, hogy a francia belügyminiszter mucsai, rasszista bunkónak tűnjön, már ami a romákkal kapcsolatos álláspontját illeti.

Balogh Levente

2012. szeptember 14., 10:182012. szeptember 14., 10:18

Az történt ugyanis, hogy az elmúlt száz évben melldöngetve harsogott frankofón testvériség és közös nyelvi gyökerek ellenére lendületesen félrefordították a politikus egyik nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy Franciaország nem fogadhatja be a világ minden nyomorúságát.

Az eredeti szövegben használt misere – azaz nyomor – kifejezést ugyanis az ugyanazon eredetű és hangzású mizeriének fordították, amelyet a román nyelvben is alkalmaznak a nyomor jelölésére, de emellett szemetet is jelent. Ennek nyomán a román média óriási lelkesedéssel jelentette, hogy Valls a romákra célozva azt mondta: országa nem akarja befogadni a világ szemetét. Sőt a szakmaiságra és az alapos tájékozódásra amúgy a legtöbbet adó hírcsatorna riportere odáig jutott, hogy kijelentse: Valls azt mondta, nem akarja, hogy Franciaország a világ szemétkosara legyen.

Kíváncsian várom, meddig lehet még variálni a történetet, de az eddigiek alapján nem csodálnám, ha oda jutnánk, hogy valamelyik jól értesült bukaresti sajtóorgánum bejelenti: a francia belügyminiszter azt mondta, ki akar vonulni a politikából, hogy takarítócéget nyisson. A nyelvészetben ismert a franciául faux amis-nak, angolul false friendsnek nevezett műfaj, amit magyarul szó szerint álbarátoknak nevezhetnénk. Ez azon szavakat fedi, amelyek két különböző nyelvben hasonlóan hangzanak, de egészen más értelmük van.

Na, ebben az esetben pont nincs szó ilyesmiről, hiszen a misere és a mizerie alapjelentése mindkét nyelvben ugyanaz – egészen különleges elmeállapot szükségeltetik ahhoz, hogy valaki abban az értelemben fordítsa, ami miatt egy egész népcsoport vonul utcára tiltakozni, és ami – ha valóban igaz lenne – bármely politikus karrierjének azonnali végét jelentené. Ellenben a román sajtó jelentős része igenis „álbarátnak” bizonyult – nincsenek jó barátságban sem a szakmaisággal, sem a francia nyelvvel. De még a románnal sem. A szakmaiság mellett pedig jókora pofont adtak a frankofón testvériségnek is. Hogy a téma kezelésének színvonalával kompatibilis szóviccel éljek: frankofónia helyett most frank(p)ofónia van.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál