A hatalom birtokosai nem kívánnak lemondani, semmibe veszik a tüntetők akaratát, népszerűtlenségük ellenére görcsösen ragaszkodnak bársonyszékükhez. Mindez azért történik, mert még túl fiatal demokráciákról beszélünk – mondanák kórusban a nyugati elemzők. A média felháborodásának adna hangot Berlinben, Párizsban, s az érintett államoknak az Európai Unióból való kipenderítését követelnék Stockholmban, de főleg Hágában. A brüsszeli intézmények egymást taposva igyekeznének elítélni az „európai szellemiséget” semmibe vevő autokrata vezetőket, akik tudatosan számolják fel a demokráciát.

Ehhez képest mit látunk? Senki nem rendeli az Európai Parlament plénuma elé Emmanuel Macront, sőt a sárgamellényesek akcióit távolságtartóan tálalja az európai sajtó. Félreértés ne essen, én is úgy gondolom, hogy a háborús állapotokat nem lemondással, hanem a tárgyalásokkal kiegészülő rendteremtéssel kell megoldani. Macronról most derül ki igazán, rátermett államférfi-e vagy csak egy szemfüles politikus? Amíg a liberalizmus népszerűsítéséről, más országok vezetőinek valamiféle érthetetlen felsőbbrendűségi pozícióból való kioktatásáról volt szó, valósággal sziporkázott Európa önjelölt megmentője. De most picit bonyolultabb a helyzet. A már a tiltakozási hullám kezdete előtt népszerűtlenségi csúcsokat döntögető Macronnak jóformán az egész francia középosztályt kell meggyőznie arról, hogy az életszínvonal csökkenésével járó reformjainak van értelmük.

Mi itt, az euroszkeptikusnak kikiáltott Kelet-Európában a kéjes káröröm helyett Franciaország stabilitásában reménykedünk. Ami jelenleg csak Macron sikeres válságkezelésével valósulhat meg. Az öreg kontinensnek, a megfáradt Uniónak a lehető legrosszabbkor jött a francia káosz. Angela Merkel német kancellár kilátásba helyezett távozásával, a brit hátraarccal, a Brexit okozta megpróbáltatásokkal, az integrált EU-t és a szuverén tagállamok unióját szorgalmazók egyre mélyülő harcával, a Nyugat–Kelet szembenállás kiéleződésével vág neki az EU a jövő évnek, amely előbb európai parlamenti választásokat, ezt követően pedig egy új Európai Bizottságot is hoz. És akkor még nem beszéltünk a harcias és kiszámíthatatlan Trumpról, a cinikus játszmákkal terjeszkedő Putyinról, a folyamatosan erősödő Kínáról.

Mondhatni a történelem sodrásának közepén találja magát január elsejétől a júliusig uniós elnökké avanzsáló Románia. Nem biztos, hogy ebből sokat fog érzékelni Dăncilă vagy Johannis. Az ő feladatuk a tárgyalásokat követő vacsorák során felszolgált borok megfelelő minőségének biztosítása és a repülőtérről érkező vendégek zökkenőmentes szállítása lesz csupán. De legalább testközelből követhetik az Európai Unió vergődését.