A bécsi belpolitika középpontjában érthető módon a migráció áll. Az országot évek óta drámai módon érinti az illegális bevándorlás, az osztrákok az eddiginél hatékonyabb megoldást várnak a bécsi kormánytól, amely jobb híján külső szereplőkre igyekszik hárítani a felelősségét. Így kerül a képbe Románia, némi hamis érveléssel. Mi köze ugyanis a szabad közlekedést biztosító övezeten kívüli Romániának ahhoz, hogy nem működik a schengeni határvédelem egy része? Éppenséggel Románia déli határa az, ahol a legkevésbé észlelhető migrációs nyomás, az országot elkerülik a fő bevándorlói útvonalak, a román határvédelem pedig összességében jól végzi a feladatát. A tények relatív dolgok, ha belpolitikai játszmákról van szó. Románia a bécsi csaták járulékos áldozatának tűnik.

Mások az érvek ugyan, de hasonló a helyzet Hollandia és Svédország esetében is. Kelet-európai államokat megvádolni demokráciadeficittel hálás feladat, az észak-európai felsőbbrendűségi érzés csúcsra járatásánál kevés jobb célpont van, mint az utcai kéregetőkkel azonosított Románia. Hogy a holland állásponton mennyit változtat az igazságüggyel foglalkozó együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (CVM) megszüntetésére tett európai bizottsági javaslat? Valószínűleg semmit.

Hollandiát annyira érdekli a romániai igazságszolgáltatás, mint a nemzeti kisebbségek jogai: semennyire. Tegyük itt hozzá gyorsan: egyik kérdés sem a törvényes háttéren múlik, hanem a gyakorlaton. CVM ide vagy oda, ha egy román bíró nem szívleli a magyarokat, akkor gond nélkül dönt részrehajlóan kárpótlási vagy kisebbségi jogi kérdéseket érintő perekben. Normális eljárás-e egy demokráciában, hogy minisztériumok különböző indokokkal perelik azokat, akik törvényesen kaptak vissza erdőterületeket a restitúció nyomán? Vajon mit üzen egy erdélyi magyarnak a román legfelsőbb bíróság döntése, amellyel eltörölte a diszkriminációellenes tanács Klaus Iohannis államfőre kirótt ötezer lejes bírságát az elnök „jó napot kívánok, PSD” kezdetű magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt?

Ne legyenek illúzióink: Románia schengeni tagságának esetleges elutasítása nem az ország működőképességének, hanem egyes uniós országok belpolitikai érdekeinek függvénye. Felelőssége van ugyanakkor a bukaresti diplomáciának is. Az érdekérvényesítéshez ma már nagyon kevés a bólogatás, az állandó megfelelési kényszer, a szolgálatkészség az erősebbeknek vélt államok irányába. A román külügy simulékony taktikája most óriási kudarcot vallhat. Részükről maradhat az elégedettség, hogy legalább Orbán Viktornak „jól megmondták”. A térség geopolitikáját és Románia területi integritását veszélyeztető „sálügyben” Bukarest a sarkára állt. Schengen ügyében marad a fohász: Doamne ajută! (Isten segíts!).