2009. február 27., 10:082009. február 27., 10:08
Emlékezetes, hogy amikor a budapesti önkormányzat megvásárolta a világ leghosszabb villamosait, azok először azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy guruló párolóedényként működtek, az elöljárók bölcs előrelátásának köszönhetően ugyanis kihagyták belőlük a klímaberendezést. Ezek után az ajtónyitóelektronika hibásodott meg a szerelvényekben, ezért aztán már vadonatúj állapotban felújításra szorultak. Nos, ha már Nagyvárad a múlt század fordulóján is csupán Budapestet tekintette etalonnak, akkor a Körös-parti város elöljárói úgy gondolták, most sem lehet alább adni. Ezért aztán hangulatjavító intézkedésként tíz vadonatúj szerelvényt vásároltak a gyártótól. A Siemens-átok azonban azonnal fogott, a presztízsberuházást ugyanis a polgárok nem díjazták, és a tavalyi önkormányzati választásokon voltak szívesek a népszerűségét villamosvásárlással növelni kívánó előző garnitúrát ülepen billenteni. Az új vezetés pedig most úgy bánik az ölébe hullt villamosokkal, mintha törékeny, mívesen megmunkált kristályból készültek volna. Babusgatja, pátyolgatja őket, egyszerre nem is engedi ki őket a városba, nehogy bajuk essen, sőt este hat után már egyáltalán nem hagyhatják el a remízt, nehogy egy sötét utcában kétes egyének kárt tegyenek bennük. Az utóbbi hetek havazásai miatt pedig teljes moratóriumot hirdettek: az új szerelvények mindaddig nem közlekednek, amíg a hó el nem olvad, nehogy a hóbuckák és jégdarabok kárt tegyenek bennük. Az igyekezet díjazandó – de azért valahogy mégiscsak meg kéne oldani, hogy az adófizetők, akiknek a pénzéből vásárolták őket, legalább hetente néhányszor láthassák a szerelvényeket. Például naponta két órára megnyithatnák a remízt, hogy a polgárok – jelképes belépti díj fejében – megcsodálhassák a villamosokat, és meggyőződhessenek róla, hogy jó egészségben vannak, és gondos kezek rendszeresen olajozzák őket. Sőt az ötletet tovább lehet fejleszteni: meg lehetne nyitni a világ első olyan közlekedési múzeumát, amelynek az a különlegessége, hogy vadonatúj járműveket csodálhatnak meg a látogatók. Az oda vezető úton pedig garantáltan jégálló konflisok szállíthatnák a turistákat.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.