2009. február 26., 10:492009. február 26., 10:49
Arra ugye valamennyien emlékszünk, hogy a Năstase-kormány idején beindult sztrádaépítés 2005-ben több mint egy évig szünetelt, miután a hatalomra jutott Tăriceanu-kabinet újratárgyalta a szerződést az amerikai Bechtellel. Nem mellékes, hogy akkoriban Radu Berceanu irányította a közlekedési minisztériumot, az pedig végképp tanulságos, hogy a vezényletével lefolytatott alkudozásnak az lett a vége, hogy a 415 kilométeres autópálya kivitelezésének eredetileg 2012-re kitűzött határidejét egy évvel kitolták, a 2,2 milliárd eurós összköltség pedig több mint a duplájára ugrott. Aztán következett a sorban a liberális Ludovic Orban, aki nagy bőszen a szerződés felbontásával fenyegette meg az amerikaiakat, majd amikor nem tudott engedményeket kicsikarni tőlük, egyszerűen „kiéheztette” őket, mire a Bechtel tavaly szélnek eresztette útépítőit. Végül ismét visszaérkeztünk a demokrata Berceanuhoz, aki folytatja korábbi sztrádahátráltató politikáját, sőt rátesz egy lapáttal: a jelenlegi kormány számára nem prioritás az autópálya, felejtse el mindenki a kampányígéreteket. (Csendben jegyezzük meg, hogy az azóta hatalomra jutott Emil Boc és Mircea Geoană a novemberi választások előtt uszkve 1800 kilométernyi sztráda átadását ígérte 2012-ig). De akkor mi lehet fontosabb a román államnak a gazdaság élénkítését, a befektetők vonzását, munkahelyek teremtését ösztönző infrastrukturális fejlesztéseknél? Sajnos az észak-erdélyi sztráda elmúlt ötéves története azt bizonyítja: a román politikusok számára a hazai úthálózat korszerűsítésének, bővítésének kérdése nem több a választók beetetésénél. Sőt ennél is szomorúbb, hogy alkalmatlanok az ágazat hatékony, a korrupció gyanújától mentes adminisztrálására, amire a legeklatánsabb példa az, hogy Romániában negyven százalékkal drágább egy kilométer sztráda leaszfaltozása a többi európai államokban alkalmazott árfekvéshez képest. Ráadásul ott meg is épülnek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok