2010. március 22., 10:222010. március 22., 10:22
Az olyan vádakkal pedig szinte nincs is mit kezdeni, amelyek szerint a három megyében súlyosan diszkriminálják, elnyomják a románokat, pláne, hogy ezek nem konkrét eseteken, hanem olyan nagyvárosi legendákon alapulnak, miszerint román nemzetiségűeket nem szolgálnak ki a székelyföldi boltokban. Effajta „vitaindítóval” bajos nekivágni a párbeszédnek, ám már csak Marosvásárhely fekete márciusának húszéves évfordulója is arra int: a dialógus előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik. Ehhez azonban elengedhetetlenül két fél kell.
De ugyan mit kezdjünk például Victor Pontának, a szociáldemokraták nemrég megválasztott fiatal elnökének kinyilatkoztatott „axiómájával”, miszerint Székelyföld nincs? Vitatkozzunk vele, mint névtelen graffitis az ateista Nietzschével („Nietzsche halott. Isten”), és essünk bele azoknak a hibájába, akik a tényeken is képesek öszszekülönbözni? Nagy nemzetvédő igyekezetében Ponta nem vette észre, hogy lesüllyedt hévízi szónoktársa, C. V. Tudor szintjére, és közös erővel feleselnek a „Székelyföld nem Románia” szlogent hirdető gárdistákkal, akik újak, magyarok és székelyek is egyben.
Saját választókerülete, Gorj megye földrajzi, kulturális státusa fölött hamar szemet hunyt a képviselő úr, holott kíváncsiak lennénk, mit szólnának az identitásukra közismerten büszke oltyánok, ha a pontai analógiát úgy folytatnánk: akkor Olténia se nincs. Talán Victor Ponta nem hiszi el nekünk, de minden tiszteletünk a Maroshévízen felemlegetett dédapjáé, aki az első világháborúban az osztrák–magyar hadseregből átállt az övéihez, a román oldalra. A közel száz évvel ez előtti vérzivatar tragédiájának, tanulságainak felemlegetése az erdélyi többnemzetiségű viszonyokat kiválóan ismerő Liviu Rebreanutól teljesen hitelesen hangzott, az aktuális magyarellenes kurzusra politikai érdekből rájátszó, álmagyarokkal feleselő Ponta szájából viszont rettenetesen falcs.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok