Érték(t)rendek

Magyarán egy bunkó, aki ráadásul nem is igyekszik eme óriási jellemhibáit palástolni. Hát, ha már így kiderült, akkor legalább nyíltan vállalom: nem járok ugyan templomba, nem böjtölök, nem csúszom-mászom térden, de ateista sosem voltam, és nem valószínű, hogy valaha is leszek. Épp ellenkezőleg, nagyon mélyen hívő embernek tartom magam, személyes „forróvonalon” állok kapcsolatban a Magasságossal, s amit négyszemközt eddig megfogadtam neki, azt nagyon szigorúan mindig megtartottam. A másik vádra, hogy nem vagyok életunt, hasonló terjedelemben felelnék: való igaz, hogy nem unom az életet, sőt sokszor kifejezetten örülök neki. Holott jól tudom, hogy a mai ilyen-olyan világban legjobb volna nem létezni, mert mindenki csal, lop, hazudik, átveri embertársát, az állam erre még rátesz jó néhány lapáttal, megkurtítja a fizetést, megsarcolja a nyugdíjkát, folyamatosan emeli az árakat, játszadozik a valutaárfolyamokkal... és mégis. De ne ijedjen meg senki, nem fogok most áradozni napsütésről, madárcsicsergésről vagy halk neszű fűnövésről, a giccstől ugyanis felfordul a gyomrom.

És nem tagadom, hogy gyakran ordítozom útszéli hangvételben a legkülönbözőbb hivatalokban vagy egyéb helyeken, nem ritka az sem, hogy legszívesebben kimennék a világ legszélére, ha nem tudom, hányadik napja hideg, nyomott, felhős időre ébredek, vagy ha újabb átverési kísérletekkel kell szembesülnöm, de akkor is csak a világ széléig futnék. Jóízűen lelógatnám a lábam a nagy-nagy semmibe, aztán ott folytatnám, ahol abbahagytam. Mert ilyennek születtem, és a pillanatnyi haragomat sikerült mindig valahogy legyőznöm. De talán nem is ezért a „jó” természetemért nem vagyok én életunt, hanem éppen azért, mert zsigerileg rossznak, megátalkodottnak születtem. Aki az ellenségeinek nem akar azzal örömet szerezni, hogy gyengének, elesettnek mutatja magát. Vagy mert tudom, hogy divat ide vagy oda, de a panaszkodással, siránkozással nem fog semmi megváltozni. Jó irányba semmiképpen sem, a rossz irányra pedig a mi nyavalygásaink nélkül is igen könnyen ráfordul.

Hát akkor?! Nem sokat gondolkodtam ezen, de most, hogy mondom, hirtelen beugrott egy magyarázat: valószínűleg akaratlanul bár, de elloptam egy másik barátom mondását, akitől ha megkérdezik, hogy van, mindig azt válaszolja: csak azért is jól!