JEGYZET – Talán már az első becsengetéskor elmondta a tanító néni, hogy ezentúl lesz egy második otthonunk: az iskola. Nem kellett sokat magyaráznia, mert megértettük.
2014. augusztus 06., 21:292014. augusztus 06., 21:29
És aránylag hamar kezdtünk is ennek értelmében suliba járni. Átéreztük a másodlagosságot, hisz a szünetekben szabadon rohangászhattunk, lökdösődtünk, fogócskáztunk, pofonok is el-elcsattantak, a fül- és hajhúzás sem maradt ki, mindezt pedig anélkül, hogy követtek volna az őrző-védő, aggódó szülői és nagyszülői szemek, mint otthon. Azoknak az időknek a nagy gondja, hogy majdnem mindenkinél otthon másként és másról beszéltek, mint az iskolában.
De tudtuk, hogy erről nem szabad szólni, megértettük és éltük vígan a kétlaki életünket. Lógni nem lógott senki, nem volt miért, moziba délután jártunk, más helyek nem csábítottak, igaz, hogy tanáraink sem hiányoztak, csak ha valaki valóban beteg volt. Ha véletlenül beütött egy-egy lyukasóra, akkor zajongtunk, miért ne zajongtunk volna?!
Azt nem tudom, hogy a tanerők mennyire érezték második otthonuknak az iskolát, meg se fordult a fejünkben ilyesmin töprengeni, legalábbis nekem nem. De amikor egy emberöltő múltán, bízva a tanügyi rendszerben is beígért változásokban magam is tanítani kezdtem, fenntartás nélkül második otthonomnak éreztem az iskolát. Kedvvel mentem reggelente, s ha valami bajom volt, a suli közelében egyre érdektelenebbé lett.
Szerettem tanítani, jó volt látni, ahogy megértik az irodalmi művek lényegét, kérdeznek, érdeklődnek, gondolkodnak. A papírmunkát, a fölösleges adminisztrációt utáltam, nem is igazán foglalkoztam vele, de gyűléseken jó nagyokat cirkuszoltam – épp, mint otthon. És majdnem mindenki ugyanígy viszonyult a munkához: rokonlelkek voltunk.
De ahogy változtak az idők, ahogy egyre több olyan tanár jött, aki jobb híján választotta a pályát, aki negyedórát-félórát is le-lecsent az órából, mondván, hogy ennyi pénzért minek, majd amikor végül mégis bement, ordítozott a gyerekekkel, hogy ilyen-olyan zajongó banda, a kellemes, otthonos érzés lassan elszállt.
Most meg már bekameráznak mindent. Hogy lehessen követni. Mit? Az iskolát messze elkerülő gyereket? Vagy a kamerafedésben, udvarzugban kávézgató tanárt?! És töprengeni, mi a baj?! Tudom, senki nem szereti az idősebbek bölcsködéseit, de meg lehetne nézni, hátha egy kamera valahol rábukkan az elveszett másodotthonra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!