Makkay József

Makkay József

Ellenszélben ballagó diákok

2021. június 07., 12:27

2021. június 07., 12:27

Egy év kihagyás után Erdély-szerte ismét elbúcsúzhattak a végzős diákok tanáraiktól és iskolájuktól: ha szűk körű közönséggel is, de mindenhol megtartották a ballagási ünnepségeket.

Lassan, de biztosan visszaköszön a normális élet, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy korábbi életünket éljük. A nehéz iskolai évet lezáró ballagás ennek egy fontos mozzanata.

A Gaudeamus igitur dallamára felvonuló, 12. osztályt végző diákok ünnepsége ismét egy nemzedéket bocsát útjára, amelynek felkészülését negatívan befolyásolta az immár másfél éve tomboló koronavírus-járvány. Ahogyan az idén a nyolcadik osztályt végzett diákokét is, akik szintén fontos mérföldkőhöz jutottak el az életükben. Ez utóbbi korosztály ráadásul a nyolc évvel ezelőtt indult úgynevezett tanügyi reform áldozati nemzedéke, amelynek nem volt elegendő tankönyve, sőt vannak tantárgyak, amelyből egyáltalán nem volt tankönyv, mert a bukaresti tanügyminisztérium illetékesei világ életükben képtelenek voltak egy-két évre előre tervezni.

A magyar anyanyelvű diákok számára pluszátverést jelentett a román nyelv és irodalom oktatása, miután kiderült, hogy a „könnyített” tanrend sem nem könnyített, sem nem jobb, mint az előző nemzedéké, amelyek a román anyanyelvű tanulókkal megegyező románoktatásban részesültek. A magyar anyanyelvű diákok szempontjából gyakorlatilag semmi nem változott jó irányba, azaz idén és a következő években is éppen annyian fognak gyenge osztályzatot kapni román nyelvből és irodalomból, mint eddig. Ugyanez érvényes a most elballagott nemzedékre is, akik három hét múlva ülnek be érettségi vizsgára. Szerencséjükre őket még nem érte el a román „tanügyi reform”, amelynek első nyolc évéről kiderült, hogy csak papíron szép, a valóságban semmivel sem tette könnyebbé és tanulóbaráttá az oktatást.

Ezekre a rendszerszintű anomáliákra tevődött rá a tavaly berobbant pandémia, amely az egész tan­ügyi rendszert bekényszerítette az ad hoc módon bevezetett online oktatásba. Amelyre a tanárok nem voltak felkészülve – az idő rövidsége miatt nem is lehetett –, viszont az már a tanügyminisztérium sara, hogy másfél évvel a járvány berobbanása után ugyanazok a hibái a távoktatásnak, mint induláskor. A rengeteg felesleges pótcselekvésre és az iskolák autonómiájának kiiktatására szakosodott román tanügyminisztérium úgy gyűri maga alá az egész rendszert, hogy közben évről évre rontja a hatékonyságát és az oktatás színvonalát.

A „reformoktól” és a pandémiától megviselt rendszerben jutottak némi levegőhöz idén nyáron az iskolák, amikor a gyerekek ismét élőben találkozhattak tanáraikkal és osztálytársaikkal, hogy végre megízleljék a másfél esztendeje elmaradt diákéletet. Nem vitás, hogy ők az áldozati nemzedék, amelynek következményeit később, az életük során fogják megérezni és megtapasztalni.

Az idén szakiskolát, gimnáziumot vagy egyetemet végzettek számára nagy kihívásnak ígérkezik a munkába állás, hiszen az elmúlt egy esztendőben a munkaerőpiac felborult, és kényszerű átalakulásokon ment át. Míg két évvel ezelőtt a munkaerőpiacot hatalmas emberhiány jellemezte – sok romániai cég távol-keleti országokból importált munkaerőben gondolkodott –, mára a helyzet megváltozott. Több gazdasági terület súlyosan megsínylette a járványt, sok cég csődbe ment, ugyanakkor a hatalmas munkaerő-elszívó erőt jelentő nyugat-európai gazdaságok is nehéz helyzetben vannak. Nem ró­zsás tehát a helyzet, ami jelentősen nehezíti a friss végződök elhelyezkedési lehetőségeit.

Persze sok múlik azon, hogy a fiatalok mennyire hisznek önmagukban és saját erejükben. Minket itt, Erdélyben nem kényeztetett el az élet a rendszerváltás óta eltelt bő három évtizedben. Mindig megvoltak a mostanihoz hasonló gondok, bajok, de ezekre valahogy kialakultak a megfelelő válaszok is. Rutinosan megszoktuk az élettapasztalatot, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Még akkor is, ha ezt időnként az élet megcáfolja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Forrongó Közel-Kelet

Ha egyébre nem is, egyvalamire jó volt Irán hétvégi, Izrael elleni eszelős támadássorozata: bebizonyította, hogy Teherán és a proxyjának számító Hamász hiába próbálta több ezer palesztin feláldozásával aláásni Izrael nemzetközi támogatottságát.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.