2009. március 20., 12:282009. március 20., 12:28
A cikkben igencsak keresetlen kifejezésekkel illette azon párt prominenseit, amelyről eddigi politikája alapján a legkevésbé mondható el, hogy teljes erőbedobással küzdött volna az anyaországi és a határon túli magyar közösségek határon átívelő egysége mellett. Erre reagálva az egyik, liberálisként számon tartott portál megszervezte az első nagy erdélyi elhatárolódási versenyt. A nagyoktól (ÉS, Mancs meg a többiek) ellesett, harcosan radikális, européer és progresszív (vagy legalábbis általuk minden bizonnyal annak vélt) hangvételű filippikában ostorozzák az említett írás szerzőjét, és a cikktől való elhatárolódásra szólítják fel a napilap főszerkesztőjét. Az ostorozásból természetesen nem hiányozhat az ilyenkor szokásos nácizás, mert ennek a műfajnak az adja meg a savát-borsát. És persze ott van a jeles pesti orgánumok által meghonosított aláírásgyűjtés is, amelyet civil kezdeményezésként hirdettek meg, és amelyben lehetővé teszik, hogy minden szimpatizáns osztozzon harcos proletár dühükben. A másik oldal sem maradt rest: egy szélsőjobb portál meg a szerző mellett kezdett hasonló akcióba, ami azért meglehetősen kínos. Mert tény ugyan, hogy az inkriminált publicisztika nem a fentebb stíl eszméjének jegyében íródott, de azért mégsem tekinthető nettó náci írásnak. A szomorú az egészben az, hogy mindkét oldal tényleg komolyan veszi magát. Pedig épp a ballib oldal szokta ostorozni a jobbosokat azzal, hogy „importálják a megosztást” (mintha bizony az erdélyi magyarok olyan hülyék lennének, hogy még utálni sem tudják egymást rendesen, ha Pestről nem mutatják meg, hogy kell). Erre most épp ők honosítják meg ezt a szellemi önkielégítést, holott, ha jól emlékszem, itt rendszerint inkább valami mellett szoktunk aláírni – lásd a Bolyai-egyetem melletti aláírásgyűjtési akciókat. Az aláírók névsorát végigböngészve amúgy kiderül, hogy néhány exhibicionista polgáron kívül jórészt a két oldal holdudvara – politikusok, pártkatonák és lekötelezettek – tartotta kötelességének szignálni a petíciókat. Ennek fényében pedig talán az a legjobb, ha az amúgy magát liberálisnak tartó polgár inkább mindkét, saját ideológiai ketrecéből kitörni képtelen Muppet Show-tól határolódik el. És ehhez még aláírni sem kell.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.