Digi betyárok

Nem először panaszolom el nyilvánosan égbekiáltó butaságomat, de úgy látszik, képtelen vagyok tanulni a sorozatos pórul járásaimból.

Molnár Judit

2012. január 23., 08:142012. január 23., 08:14


Legutóbb például a nyári kánikula gázszámlára gyakorolt jótékony hatása következtében sikerült némi kis pénzt megtakarítanom, s hogy ne szálljon el a semmibe, szeptemberben gondoltam, megpróbálom előre kifizetni a kábeltévés-internetes-telefonos közös csomagot. Lehetséges volt, december végéig. Négy hónapra háromszáz lej körüli összeget fizettem és megkérdeztem, nem kell-e havonta benéznem, ha a telefonnal túllépem a keretet, fizessem ki.

A pult mögött ülő hölgy azt mondta, ne fáradjak ilyesmivel, majd januárban, amikor ismét bejövök, kifizetem. Visszakérdeztem, hogy ez biztos-e, megnyugtatott, hogy igen, s még mielőtt eljöttem volna – immár harmadjára! – megemlítettem, hogy akkor majd csak januárban jövök. Aztán pedig ültem a babérjaimon – és használtam a telefont. December vége felé aztán egy nap az első számok bepötyögtetése után egy kellemetlen gépi hang beszól: ez a szám le van tiltva. Sebaj, majd később, majd másnap… nem és nem. A hibabejelentőnél aztán egy okoskodó, arrogáns férfihang kioktatott: ne csodálkozzam a letiltáson, hisz nincs kifizetve. Mi?! Hát szeptemberben… Igen, de túlbeszéltem magam huszonvalahány lejjel. Háromszor kérdeztem meg…

Az őket nem érdekli. De legalább beszólhattak volna, hogy fizessem. Az nem tartozik az ő feladatuk közé. Másnap mentem fizetni. Ott elmondtam ugyanazt, a válasz még ingerültebb volt: hol láttam én még telefondíjat előre fizetni?! Épp náluk, amikor szeptemberben nemcsak elvették a pénzem, de hiába kérdeztem háromszor… A válasz egy vállrándítás volt. Erre jelent meg egy tavalyi emlékkép, amikor a hazaküldött számlán vagy kéthavi hátralékkal szerepeltünk, hozzáadva a „kötelező” késedelmi kamatokat, és ugyanannál a pultnál azt mondták, hogy amilyen számlát a posta hoz, azt nekem nem kell megnéznem. Akkor miért küldik? Az pedig nem az én dolgom.

Ez akkortájt volt, amikor a „híres” váradi kábelszolgáltató országos monopóliumálmokat kezdett el dédelgetni. Nem az én dolgom, amíg nem az én bőrömre megy. A hajdani betyárok is csak úgy előugrottak, és pénzt vagy életet követeltek a disznólábnak nevezett pisztolyukkal. Ha nem erről volt szó, akkor figyelmeztették azt, akinek kezet nyújtottak, hogy az nem disznóláb. A becsületes betyár így járt el, de a digi betyárok világában, különösen monopolhelyzetben, nem ismerik a becsület fogalmát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat
2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról