2010. november 26., 05:162010. november 26., 05:16
És kedves leánytestvéreim az Úrban, ne kapkodjátok felfelé a vizet, mert valóban nem azokról a testrészekről lesz itt alant szó, amelyeknek okán mindig rászóltok férjetekre, barátotokra, hogy na-na, ne tessék úgy bámulni… Hanem valódi csirkecombokról lesz szó, olyanokról, amelyeket szívesen nyomtatunk el egy-két kupa enyedi traminivel. Vagy leánykával. Vagy rizlinggel. Vagy plébánossal.
Merthogy az eset valóban megtörtént. Sokkal előbb, mint ama nevezetes december ötödike. Még akkor, amikor csak kétévente adtak útlevelet, és azt is csak Kelet-Európába, ennél is pontosabban a népi demokratikus államokba; és a kágéesté valutát, azaz forintot, csehszlovák koronát, keletnémet márkát vagy lengyel zlotyt is csak külön engedéllyel és kiutalással lehetett venni a megszabott értékeken, azaz kereteken belül a nemzeti bankban. Jaj igen, és hazatérés után az útlevelet vissza kellett vinni a megyei milíciára. Nos, valahogy úgy alakult, hogy a család öt tagjából négynek egyszerre adtak útlevelet. A jó öreg ezerhármas dacikának egyetlen köbmilliméternyi űrtartalma sem maradt szabadon – leszámítva a belső légteret – mert hát olyan jó kétheti útra kellett felkészülni, a meglátogatni szándékozott nevezetes helyek és rokonok pedig nem ehejt, hanem ahajt valának, következésképpen gyakorlatba kellett ültetni az ősi székely bölcsességet, miszerint az ehejtre még nem, de az ahajtra már tarisznyálni kell. Tehát a hátsó csomagtartóba került szalonna, pityóka, zöldség, borvíz, tábori edények és evőeszközök, ruhanemű, szappanok, törülközők, fogkefék, varrótű, cérna, pótkerék, pótgyertyák – a motorba, ha kell – olaj – a motornak is, főzni is – olajszűrő, kulcsok, fogók, szerelővasak, elsősegélytáska. Jaj, és kevés pálinka a rokonoknak és barátoknak, de az is csak módjával, mert két liternél többet nem szabadott átvinni a határon. Az utastér feletti csomagtartóra a sátor, és vagy két bőrönd, tele mindenféle olyasmivel, mint amivel a hátsó raktér megtelt, csakhogy oda több már nem fért. Bebugyolálva fóliával, hogy ha eső lesz, ne ázzanak be, és természetesen lekötve gumikkal, nehogy menet közben elszálljanak. A benzinkrízis akkor már megkezdett volt lenni, de annyi tartalék azért csak került, hogy a határig oda-vissza kijusson, onnantól arrafelé pedig nem Cseáu volt a pártfőtitkár. Érzékeny búcsú: Dani fiam, öntözd a virágokat, vigyázz a kakasra, a tyúkokra, a nyulakra, a kutyára, a macskára és a jónevelésre. A hűtőben leves, második, amennyi kell, vegyél kenyeret, egyél rendesen, járj munkába rendesen, két hét múlva itthon leszünk. És elhozzuk neked a kívánt futballcipőt.
Na.
A borsi határnál azt kérdezte az őr, hogy: Pünö undé mérdzséc? Hogy meddig megy az öttagú társaság. Az öreg – aki akkor nem is volt olyan öreg, hanem pont annyi, mint én most, vagyis az ötvennek nagyon a küszöbén –, szóval az öreg, nagy peckesen, hogy: Pünő lá Berlin, ká rusii! Vagyis, hogy Berlinig, mint az oroszok. A kocsiban egy igen szikrát megfagyott a levegő, hogy akkor most mi lesz, de a másik félre nem érthető mosoly kíséretében adta vissza az útleveleket. Úgyhogy kitörhetett a röhögés. S akkor az öttagú társaság megérkezett Bözsi keresztmamáékhoz, Budaörsre. Bözsi mama azelőtt vagy két héttel a levélben megírta volt, hogy: Évikém, mi nem leszünk itthon, mert pár napra leszaladunk Bajára Bélusékhoz, de a kulcs a szomszédban, a leves és a második a hűtőben, Lali bácsi bort és sört is vitt le a pincébe, az ágyakat úgy osszátok el, ahogy akarjátok, érezzétek otthon magatokat, két napon belül otthon leszünk. Tényleg minden rendben volt. Igaz, hogy némi bizonytalanságot keltett, hogy a hűtőben két fazék tyúkhúsleves volt, tele pipicombokkal: egy kisebb és egy nagyobb. De hát a társaság úgy döntött, hogy a létszámot tekintve bizonyára a nagyobbikból kell jóllaknia, a kisebbik pedig a Lali bácsiéké. Két nap múlva Bözsi mama avval vágta hátra a hűtő ajtaját, hogy: Évikém, meg sem kóstoltátok a levesem… Mi osztán meg, a felét meg is ettük, bár igaz, hogy egy kicsit sótlan volt… Évikém, melyik fazékból ettetek? Jesszusom, hát a nagyobbik, az a Kosonc levese!
Jaj, elfelejtettem mondani, hogy Kosonc a Bözsi mamáék doberman kanja volt.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.