2009. december 09., 11:282009. december 09., 11:28
Bármelyik fél nagyobb arányú győzelme gyorsabban levezette volna az indulatokat. A szoros eredmény arra sarkallja az alulmaradtat, hogy lázadjon ellene, és olyan érveket keressen, amelyek hosszú távon neki is ártanak. Így ébredt fel a baloldalon a határon túli románok elleni indulat, amiért az ő szavazataik billentették Băsescu javára a mérleget, az állami intézményekkel szembeni bizalmatlanság, amiért nem zárták ki a csalás lehetőségét. Az elnökválasztás nyomán kialakult helyzetben azonban lehetőségek is rejlenek. Ez az a pillanat, amikor a román politikai osztály átérzi, milyen fontos az a támogatás, amelyet a magyar közösség nyújthat.
Ez az a pillanat, amikor a felek elgondolkozhatnak azon, hogy nem elég Markó Bélával összesúgni a parlament valamelyik zugában, nem elég Szász Jenővel koccintani a december elsejei fogadáson, valamit a magyar választóknak is ígérni, adni kell. Ez az a pillanat, amikor Mircea Geoană is, Traian Băsescu is elgondolkozhat azon, hogy voltak-e olyan gondolatai, amelyekkel megszerezhette volna a magyar szavazók jóindulatát. Ha őszinte az önvizsgálat, be kell látniuk, hogy nem voltak. Rá kell jönniük, hogy nem lehet a másfél milliós magyar közösséget olyan nyájnak tekinteni, amelyet pásztorkodó politikusai egyik vagy másik, esetleg mikor egyik, mikor másik karámba terelnek.
Üzenni kell a választók fele is. A magyar választók tömeges távolmaradással üzenték meg a bukaresti pártoknak és saját képviselőiknek is, hogy többre vágynak. Királyt csinálhattak volna Geoanából, biztonságos fölényhez segíthették volna Băsescut, de nem tették. És a magyar választók is elgondolkozhatnak azon, hogy a távolmaradás volt-e a leghatásosabb üzenet. Ha tömegesen pecsételnek a maguk által rajzolt autonómia-kockába, egyértelművé tehették volna Geoanának, Băsescunak, Markónak és Szásznak egyaránt, hogy merre kell keresniük a magyar szavazatokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok