2010. március 01., 09:522010. március 01., 09:52
Elismerem, hogy a vele való foglalatosság jó buli: leszedni a ragacsos szőlőt, hessegetve a darazsak vérszomjas regimentjét. Vagy több száz kilométert utazni érte Moldvába. Aztán összezúzni, kipréselni, lesni, hogy forr, lehúzni, kóstolgatni, tenni-venni.
Sőt azt sem tartom kizártnak, hogy élvezet csakazértis megitatni a hordónyi lőrét az udvariasan vagy pofátlanul vonakodókkal. Másrészt viszont a borkészítő kénytelen meginni a saját borát, leginkább amikor mások is látják, és amikor a legjobban esik a borozgatás. Lehunyt szemmel ízlelgetni, és dicsérni olyan szaporán, hogy másnak levegővételnyi ideje ne legyen ellenvéleményre.
Műborivó vagy – vágta a szemembe a barátom, és csak pislogtam, hogy jó na, a bolti tej, a bolti kenyér és tojás után, most már a bolti bor is felkerül a szégyenlistámra. Mert nem vagyok én a bornak nemhogy szakértője, de még csak értője sem.
Ahhoz tartom magam, amit egyszer egy borásztól hallottam, aki a borkóstolásról tartott előadása után azt mondta, a lényeg, hogy jól essen a bor, amit iszunk. De erősen pironkodtam, amikor a magyarországi testvérfalut látogató atyámfia, bő alsó-háromszéki magabiztossággal magyarázta az egri borásznak, hogy mennyi kén és cukor kell a valódi jó házi borba, s hogy az első leve száraz, de a fickó, vagyis a második eresztés, na az asszonynak való, édes, mert azt jól megcukrozzák.
A letaglózott borász replika és majdnem légvétel nélkül maradt, abban a tudatban hagyva kioktatóját, hogy na, most osztán jól megaszonta a táposnak. És a pincértől is elvárom, minő pikírtség, hogy ismerje az itallapot, amiről elad. De az élet kenterbe veri a filmet alapon, bizonymondom megtörtént velem, hogy itallap hiányában, a milyen boruk van kérdésemre a főúr lazán azt felelte, hogy piros és fehér. Nem és nem fogtam gyanút, és tovább faggattam, hogy a pirosból mégis milyen. Csípőből lőtte a választ, a szeme se rebbent: literes és hétdecis.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.