„Magyarbarát” román–moldovai egyesülés?

A román parlament Besszarábia és Románia egyesülésének századik évfordulóján olyan nyilatkozatot fogadott el, amely szerint gyakorlatilag felszámolná a Moldovai Köztársaság államiságát, már ha ezt a moldovai polgárok is akarják. A dokumentum szerint ugyanis Románia polgárai máris készen állnak az egyesülésre. A politikusi nyilatkozatok még vadabbak voltak, a két házelnök beszédei alapján már-már olyan érzése támadhatott a tájékozatlan nézőnek, mintha máris felsorakozott volna a román hadsereg a román–moldovai határon, hogy dicsőségesen bevonuljon a Pruton túli országba.

Pedig néhány, egyéb értelmes témát kitalálni képtelen politikus hagymázas képzelgésein túl Románia és Moldova egyesülése nem hogy a közeljövőben nem esedékes, de még évek múlva sem tűnik annak. A két ország polgárai ráadásul a legkevésbé sem állnak készen az összeborulásra: Romániában csupán 27, Moldovában pedig még ennél is kevesebb, 21 százaléka támogatná a polgároknak az egyesülést – vagyis azt, hogy Románia bekebelezze északkeleti szomszédját. Emellett Románia és a román gazdaság nincs, és sokáig nem is lesz felkészülve arra, hogy gazdaságilag képes legyen integrálni az Európa egyik legszegényebb országának számító Moldovát.

Az unionista handabandázás és az önkormányzatok által a Prut mindkét oldalán elfogadott egyesülési szándéknyilatkozatok így nem többek politikai pótcselekvésnél, porhintésnél, amellyel megpróbálják elterelni a polgárok figyelmét a valós problémákról, ha már megoldani nem tudják őket. Az egyesülés már csak azért sem több Liviu Dragnea, Traian Băsescu volt államfő és társaik vágyálmánál, mivel Moldova Európa geopolitikailag jelenleg egyik legforróbb pontján fekszik.

Oroszország nem csupán azt próbálja megakadályozni, hogy a Nyugat – élen az Egyesült Államokkal – még közelebb tolja saját érdekszféráját az orosz határhoz, de egyenesen szeretné visszaszerezni régi befolyási övezetének legalább egy részét. Ehhez kiváló eszköz Moldova szakadár területe, Transznisztria, amelynek önállóságát ugyan még Moszkva sem ismerte el, de attól még a mintegy 500 000 orosz ajkú polgár lakta régióban állomásoztatja „békefenntartó” egységeit – jelentős katonai arzenállal egyetemben.

Amíg a terület státusa nem rendeződik, addig sem az EU, sem a NATO – vagyis az Egyesült Államok – számára nem lehet kívánatos egy potenciális konfliktuszóna „importálása”. Márpedig abban biztosak lehetünk, hogy Moszkva minden eszközzel odahat majd, hogy Transznisztria ne akarjon olyan ország része maradni, amely előbb- utóbb egy másik országgal egyesülve megszűnne létezni.

Persze egy precízen kidolgozott, a helyi viszonyokat maximálisan figyelembe vevő autonómia esetén már más lehetne a helyzet – csakhogy ebben az esetben meg Bukarest számára lenne szinte lenyelhetetlenül nagy falat Moldova. Hiszen a magát egységes nemzetállamként meghatározó – egyébként a románon kívül közel húsz nemzeti közösségnek otthont adó – Románia tűzzel-vassal küzd az autonómiának még a gondolata ellen is. Sőt a legeszementebb román „érv” szerint az autonómia – amelyet amúgy is a szeparatizmus szinonímájaként próbálnak beállítani, holott annak éppen az ellentéte – diktatórikus, ördögtől való dolog, amelyet a bolsevik diktátor, Sztálin talált ki és erőszakolt rá Romániára a Magyar Autonóm Tartomány képében.

Ennek folyományaként a magyar autonómia módszeres felszámolását a nemzeti függetlenségért vívott küzdelem dicsőséges momentumaként állítják be. Márpedig Moldovában már amúgy is létezik egy autonóm régió: az ortodox vallású, de török eredetű gagauzok lakta terület. Amely szinte pontosan olyan szintű önrendelkezéssel bír, amilyet az erdélyi és partiumi magyarok szeretnének. Mindezt úgy, hogy a moldovai alkotmány is egységes és oszthatatlan államként határozza meg az országot, akárcsak a román – de az alaptörvénybe mégis belefér az autonóm régió is.

Bár nem lehetetlen, mégis kétséges, hogy amennyiben mégiscsak kedvező nemzetközi konjunktúra alakulna ki az egyesülés szempontjából, az uniós, illetve washingtoni partnerek elfogadnák az újabb konfliktusok magvait elhintő lépést, vagyis a gagauz autonómia felszámolását, a szerzett jogok megcsonkítását, bármennyire is szeretné azt Bukarest. Magukról a gagauzokról nem is beszélve, akik mögött egyrészt Moszkva, másrészt Ankara is ott állhat.

Mindezek fényében tehát akár még pozitív hozadékkal is járhatna a román–moldovai egyesülés – hiszen azt semmilyen normális, józanul gondolkodó embernek, nemzetközi partnernek nem lehetne bemagyarázni, miért is ne lenne joguk a magyaroknak az autonómiára, ha egyszer a gagauzok rendelkezhetnek vele.