Kiss Judit

Kiss Judit

Bizalomvesztés

2021. március 10., 09:262021. március 10., 09:26

Hogy teljes mértékben igaz-e, vagy sem az az egészségügyi miniszter által is sokkolónak nevezett történet, miszerint a Szeben megyei kórház intenzív osztályán a nem megfelelő orvosi bánásmód miatt vesztették életüket páciensek, a hír üzenetértékének súlya szempontjából talán nem is annyira lényeges. Az üzenet ugyanis nemcsak felkavaró és mélységesen elkeserítő, de mindenképpen elgondolkoztató.

Az ügyészség dolga, hogy kiderítse az igazságot, miután emberölés gyanújával vizsgálódik a súlyos beteg fertőzöttek ellátása kapcsán. A kórház névtelenül nyilatkozó volt alkalmazottja ugyanis azt állítja, hogy az intenzív osztályra kerülő betegeket az első pillanattól kezdve benyugtatózzák, noha ez végzetes a légúti fertőzésekkel küzdők esetében, és hogy amikor a betegek már alig kapnak levegőt, ágyhoz kötik őket. Hogy ez mit jelent egy súlyos állapotban lévő beteg számára – lelki szempontból is –, azt nyilván senki nem szeretné megtapasztalni, csak elképzelni lehet az ilyen szörnyűséget. Hogy szakmailag miként magyarázzák a kórházi alkalmazottak az eljárást, hogyan próbálják védeni a mundér becsületét, az megint más kérdés. A laikusok pedig csak találgathatnak ez ügyben, és elborzadhatnak.

A legszomorúbb a dologban, hogy ha esetleg ki is derül, nem teljes mértékben így történt a szebeni eset, még ha valamelyest tisztázzak is tetteiket, indokukat az érintettek, a szebenihez hasonló, a sajtóban széles nyilvánosságot kapó beszámolók cseppet sem tesznek jót az egészségügyben uralkodó állapotok „jó hírének”. Hiszen a köznek az orvosokba, kórházakba, a kezelések hatékonyságába vetett bizalmát – ami a legjobb esetben sem nevezhető sziklaszilárdnak – még inkább kikezdik a hasonló információk. És sajnos amennyi rosszat lehet tapasztalni a romániai egészségügyi intézmények működését illetően, az emberek bizony hajlamosak elhinni (és nem alaptalanul), hogy ilyesmi bizony-bizony megtörténhet. Annál is inkább, mert a koronavírus-járvány miatt egy éve alaposan megváltozott viszonyok azt követelik, hogy a kórházba kerülők nem érintkezhetnek családtagjaikkal. Így ha valaki bekerül, ott már teljes mértékben az alkalmazottakra van utalva: nemcsak szaktudásukra, de jóindulatukra, emberségükre, türelmükre vagy türelmetlenségükre egyaránt.

És az is nagyon szomorú, hogy a szebenihez hasonló esetek azoknak a lelkiismeretes, emberséges gyógyítóknak a hitelét is jócskán kikezdik, akik hősiesen küzdenek a járvány által meglehetősen meggyötört egészségügy mostoha körülményei között a betegek gyógyulásáért, az életek megmentéséért. Azon a kérdésen, hogy egyáltalán lehet-e pozitív hozadéka valamilyen tekintetben a rossz hírnek és magának a híresztelésnek, talán el lehet gondolkozni. Most, amikor az oltásokba vetett bizalom sokszor törékeny, talán többen lesznek, akik megfontolják: inkább beadatják maguknak a vakcinát még akkor is, ha kétségeik vannak a hosszú távú hatásait illetően, mintsem hogy kórházba kerüljenek, és esetleg a Szebenben jelzett páciensekéhez hasonló sorsra jussanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.