2010. március 19., 11:462010. március 19., 11:46
Amikor azonban a térképet kihelyezték volna, egy román újfasiszta szervezet tagja, aki „teljesen véletlenül” éppen arra járt, értesítette az ünnepi rendezvényeket biztosító rendőröket, akik leszedették a szemléltető eszközt, az „elkövetőket” pedig előállították. A klasszikus szekus módszerrel végrehajtott tettenérésről most nem is értekeznék tovább, annak körülményei önmagukért beszélnek.
Az viszont tényleg komoly dilemmát vet fel, hogy mit tegyen az ember, ha hasonló helyzetben térképpel szeretne valamely történelmi eseményt szemléltetni? Ha a Perzsa Birodalom történetéről szeretne előadást tartani, és egy Mezopotámiát ábrázoló térképet helyez ki, ugyanúgy beviszik a rendőrök, mert megsértette a médek nemzeti önérzetét? Merthogy egyértelmű, hogy a román hivatalosságokat a román nemzeti önérzet fűti, amikor sérelmezik, hogy Erdély fővárosában egy Nagy-Magyarországot ábrázoló molinót feszítenek ki. Csak hát tehetünk mi arról, hogy 1848-ban Magyarország határai Dévénytől Brassóig terjedtek?
Ha a mai állapotokat rögzítő térképeken próbálnánk szemléltetni a történéseket, akkor történelmet hamisítanánk. Persze volt már ilyesmire is példa, hiszen a ceauşescui fasiszta kommunizmus idején készült történelmi térképeken például nem is az volt a legröhejesebb, hogy 1526-ban már létezett Románia, hanem az, hogy csodálatos módon ugyanott húzódtak a nyugati határai, ahol azt 1919-ben nyugat-európai politikusok meghúzták. Igaz, hogy a mentalitás azóta nem sokat változott, ezért nem zárható ki, hogy a csöppet sem frusztrált szlovákok mintájára – akik földrajzban nagyon erősek, lásd: be szeretnék tiltani a Kárpát-medencét – a román illetékesek Európa Kárpát-kanyaron belüli szeletének történelmi ábrázolását teszik tilossá, legalábbis 1920-ig. Bár ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen igazuk van, hiszen ezzel csak idomulnak a szlovákokhoz: ha a Kárpát-medence nem létezik, akkor történelme sem lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok