2011. január 12., 09:522011. január 12., 09:52
A vitában Adrian Severin szociáldemokrata párti európai parlamenti képviselő, volt külügyminiszter, az EBESZ-parlament tiszteletbeli elnöke volt a leghangosabb, aki lekicsinylően beszélt a magyar EU-elnökségről. Azt próbálta érzékeltetni, hogy Magyarország a médiatörvényével, a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítésével annyira nevetségessé tette magát Európában, hogy immár teljesen alkalmatlan az Unió elnökségével kapcsolatos teendők ellátására.
Mi tagadás, rosszulesett a becsmérlő szavakat hallgatni. Úgy éreztem, az egész magyarságot sértik a kijelentései. De amikor mélyebben elmerültem a kérdés átgondolásában, az jutott eszembe, aligha lehet felróni valamit Adrian Severinnek. Tőle sem baloldaliként, sem románként nem várható el, hogy ne csapja le a magaslabdákat, amelyeket a jobboldali magyar kormány adogat. Az a mondás is eszembe jutott, a legjobb külpolitika a belpolitika. Egy országnak az növelheti legjobban a nemzetközi tekintélyét, ha példásan intézi a belső ügyeit. Nos, kétségkívül, a magyar kormány a belső használatra szánt törvényei miatt kezdte bal lábbal az EU soros elnökségét.
A rátermettsége villogtatása helyett most azért kell diplomáciai erőfeszítéseket tennie, hogy meggyőzze Európát európaiságáról, hogy elkerülje a nevetségessé válást. És a kialakult helyzetet nem lehet teljes egészében a baloldali médiafölényre, a multinacionális öszszeesküvésre, a kisantantos reflexekre fogni. Ez bizony jelentős mértékben a magyar kormány sara. A kétharmados többség azt az illúziót kelthette a kormánypárti politikusokban, hogy nincs határ, hogy bármit megtehetnek. Nos, a romokban heverő imázs a kétharmad korlátait jelzi. A külhoni magyarok többsége minden bizonnyal örvend annak, hogy visszakaphatja a magyar állampolgárságot, de mégis az a leghőbb vágya az anyaországgal szemben, hogy lehessen büszke rá. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy Budapesten tanultak az elmúlt napokból, és a féléves magyar EU-elnökség végére feledhetővé válnak a kezdeti botladozások.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.